Hát a mi kedves jégtörő Mátyásunknak nem volt dolga az idén. Ez a korai tavasz munkanélkülivé tette. Nem tudtuk sajnálni. Még bennem is - bár csak úgy bátortalanul - felmerült a kérdés: nem lesz ennek böjtje? De valahogy nem rontott e kérdés a hangulatomon. Jól esett valaminek örülni!
És ezt az én örömömet csak növelte egy kedves élmény. Elmondom. Nem falrengető örömről van szó, csak amolyan öreg emberesről, és ráadásul olyan "kegyes" örömöcskéről.
Látogatóban voltam az új öregek otthonában. S mikor baráti látogatásom után kiléptem a ház ajtaján, szembe találtam magam négy vidám iskolással. Olyan nyolc-kilenc évesekkel. Velük volt Kovách Péterné nagytiszteletű asszony, Erzsike, aki így szólt hozzájuk: "Köszönjetek a bácsinak, mondjátok, hogy "Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!" S mondták. Egyszerre, lelkesen, hangosan!"
Kérem, ne mondja senki, hogy ebben mi az érdekes? De ha mégis mondja, akkor ez a válaszom: mikor én gyerek voltam, a múlt század '20-30-as éveiben, elképzelhetetlen volt, hogy református ember ajkán elhangzott volna ez a katolikus köszönés. Katolikus ember meg ki nem mondta volna, hogy "áldás békesség!" Ez még hétfőn is váratlan meglepetésként hatott rám. Afféle "jégtörés"-ként. De hát ez nem "valami?" Ne vegyük észre csak azért, mert ez a vallás szférájában történt?
Gondoljuk csak el: miként hatna a magyar közvéleményre, ha valami hasonló meglepetést tapasztalhatna mondjuk a tévé képernyőjén politikusok részéről, kik azt játsszák meg az ország szeme láttára, mintha a "lét vagy nem lét" kérdése 300 forinton múlna. Vagy mintha március 9-én azon múlna Magyarország jövője, hogy a képzelt "Jézusok és Barabások" közül, ki kerül a vereség keresztfájára.
Lehetne egy ilyen váratlanságnak hír értéke? Lehet, hogy sokan észre sem vennének a vetélkedő politikusok részéről ilyen gesztust. De azt nem hiszem, hogy túl sokan lennének, akik csak legyintenének az ilyesmire mondván: ez is csak színjáték.
Éppen jégtörő Mátyás napjának estéjén hallottam beszámolót az ATV-n arról, hogy a lakosság 70 százaléka már nem hisz semmiben, nem remél semmi jót a jövőtől. Hát ez bizony lehangoló bejelentés volt. Én azonban - lehet, hogy a református gyerekek "Dicsértessék"-kének hatására azt mondtam magamban: én nem egészen hiszem ezt a hetven százalékot. Mert elég tapasztalásom van arról, hogy a pesszimizmusok sokszor nem igaziak. Nem hiszem, hogy egészen komolyan kell venni őket. Abban meg egészen biztos vagyok, hogy akiknek legtöbb okuk van a pesszimizmusra, azok szégyellik azt mutogatni. A hazafias jelmezben feketéllő, hangos busongást pedig kétszer is levonnám a 70 százalékból. Lehet, hogy nincs igazam. Ám ez a februári tavasz biztos, hogy tavasz? Mégsem haragszunk reá!
Vági László