2008. február 29.

Kivonult a baloldal

Szócsata a megyei közgyűlésben

A napirendi pontok elfogadása, illetve azok módosítása és eltörlése tartott a leghosszabb ideig a megyei közgyűlés legutóbbi, csütörtöki tanácskozásán. Csak nehezen tudtak megegyezni a megyei költségvetést érintő napirendek összevonásán és a tárgyalás menetének sorrendjén a képviselők.

Szirbik Imre Szentes polgármestere, mint megyei képviselő két önálló indítványt nyújtott be, még az elmúlt napokban. Az egyik a szentesi Dr. Bugyi István Kórház pénzügyi konszolidációjáról szólt, amely értelmében a megyei közgyűlés tartalékolja a hiány fedezetét a 2008-as költségvetésben. A másik önálló, képviselői indítványban kezdeményezte a Horváth Mihály Gimnázium és a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szak-iskola összevonásának megszüntetését. A képviselő szerint: az egyesítés megbukott! A gimnázium önállóan életképesebb, a Borost ha akarják, csatolják a másik két, szentesi szakképző iskolához. Bár a közgyűlés napirendjén mindkét indítvány szerepelt, de mégsem tárgyalt ezekről a testület. A megszavazáskor mindkét egyéni indítvánnyal kapcsolatban elhangzott a jobboldal részéről, hogy vegyék le a napirendről. Szirbik Imre két alkalommal kért szót, hogy indokolja a beadványát. Mind a kétszer megvonták tőle a szót, illetve harmadjára a megyei közgyűlés elnöke nem is adta meg neki a megszólalás lehetőségét. Mindezek után 21 igen szavazattal levették napirendről a két indítvány tárgyalását. Az MSZP és az SZDSZ képviselői szerint törvénytelenül járt el a megyei közgyűlés, amikor ily módon vették le napirendről a két témát. Szerintük a szabályzat értelmében csak az indítványok tárgyalásakor lehet arról szavazni, hogy nem kívánják megbeszélni az előterjesztéseket.

Közel egyórás szócsata után bejelentette az MSZP és az SZDSZ képviseletében dr. Kozma József frakcióvezető, hogy ezek után nem kívánnak részt venni a közgyűlés munkájában. Ezt követően felálltak a baloldal képviselői és kivonultak az ülésteremből.

Szirbik Imre elmondta, hogy nagyon sajnálja a két indítványának napirendről való levételét. Különösen fájlalja, hogy a megyei közgyűlés Fideszes tagjai nem támogatták a szentesi kórház pénzügyi problémáinak rendezését és nem voltak hajlandók szembenézni a Horváth Mihály Gimnázium önállósításával.

A szentesi Egyesített Szociális Intézmény nemrég kiírt igazgatói pályázatára hárman adták be elképzeléseiket. A pályázók közül Ferenczy Zoltánné kapta meg a szavazatok többségét, és ezzel 5 évre őt bízták meg az intézmény igazgatói teendőinek ellátásával.

K. P.