2008. február 1.

Pontvesztés a BVSC ellen

Olyan mérkőzés várt a Pendola-Szentes-Elektroglob férfi vízilabda csapatára az elmúlt szombaton, amelyen reális esélye volt a két bajnoki pont begyűjtésére Berki András és Pengő László tanítványainak. A BVSC elleni találkozón szentesi színekben bemutatkozott a Becséről érkezett Srdjan Zivanovic, aki egyelőre a szezon végéig áll majd a csapat rendelkezésére. A jobbkezes játékos a bekk pozíciójában vethető be. Határozottan, jól kezdett a Szentes, előbb Maklári, majd Csente is gólt szerzett, a kissé megzavarodott vendégek nem tudták bevenni Horváth Tamás kapuját az első nyolc percben. Sajnos a második negyedben ötször is, 3-1 után megtorpant a Pendola, előbb egyenlítettek, majd Ambrus révén a vezetést is átvették a vendégek. A félidőt követően ismét a hazaiak percei következtek, Vígh Róbert egyenlített, majd Turzai lőtt nagy gólt, a védelem mögött pedig Horváth mutatott be komoly bravúrokat. 6-5-ös szentesi előnnyel kezdődött a záró negyed, amelyben már-már elérhető közelségbe került a győzelem, amikor előbb 7-5-re, 8-7-re, majd 9-8-ra is vezettek a mieink. Nem sokkal a végső dudaszó előtt azonban egyenlített a fővárosi gárda, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy a Szentes, finoman szólva, nem kapott olyan támogatást a partról, amit általában a hazai csapatok meg szoktak kapni. A végén még Horváth kapust állították ki végleg, cserével, arról nem is beszélve, hogy az utolsó percekben már csak Pengő László adhatott utasítást a játékosoknak, mivel korábban Berki András piros lapot kapott reklamálásért. A 9-9-es döntetlen után Berki úgy fogalmazott, hogy egy ponttal többjük van ugyan, de lehetnének akár kettővel is előrébb, fájó a másik pontnak az elvesztése. Kissé szokatlan volt számára a kiállítási arány, hiszen a félidőig a BVSC mindössze két kiállítást kapott, az egész találkozón összesen hatot, míg ezzel szemben mi a mérkőzés folyamán összesen tizennégyszer játszottunk hátrányban. Mindezektől eltekintve nem tagadta azt sem, hogy meghatározó játékosai hibáztak nagyokat döntő szituációkban, buta kiállításokat is összehoztunk magunknak, amelyekből elkerülhető gólokat kaptunk. Három mérkőzésen viszont lehetőleg hat pontot kellene begyűjteni, (sorrendben a Fehérvár , az OSC, és a Szolnok ellen) ahhoz, hogy a Szentes ott legyen az első nyolc között a rájátszás kezdetekor. A Pendola-Elektroglob jelenleg a kilencedik helyen áll 8 ponttal a hatpontos Fehérvár előtt.

H. V.