2008. február 1.

Dolgoznak a Szidökösök

Ludvig Zoltán (képünkön) ifjúsági polgármesterrel beszélgetek a Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat (SZI-DÖK) elmúlt három hónapi tevékenységeiről és terveiről.

- Zoli, halottam, hogy még október végén is volt Magyartésen rendezvényetek, pedig akkor nagyon hideg volt már.

- Néhány napra sikerült megoldanunk a fűtést és ismét megszerveztük a hagyományos őszi találkozónkat a Nagytőkei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat valamint a Szolnoki Városi Diák Tanács képviselőivel. Erre a találkozóra már negyedik alkalommal került sor. A programból kiemelném azt az úgynevezett jövokép vizsgálatot, aminek segítségével 10-15 évre próbáltuk az életünket előre "feltérképezni".

- Mi történt és történik mostanában a Városi Diák Pincében?

- A Városi Diák Pincében működő Alternatív Játszóházi Program tovább folytatódik. A kézműves műhelyek és a baráti körök saját rendezvényei mellett az ifjúsági információs pont is várja a tizenéveseket. Az ifjúsági információs pontban a hozzánk forduló fiatalok szakemberektől és kortárssegítőktől kapnak tanácsot az őket érintő problémákról. Az igény akkora, hogy újabb gépet kellett beállítanunk és ki kellett bővíteni a konzultációs idoket, különös tekintettel a pályaválasztási idoszakra.

Elindult a filmműhely is, ahol kisfilmeket készítenek a csoport tagjai.

- Idén is megérkezett a SZIDÖK Mikulása a kórház gyermekosztályára?

- Igen! Ismét sikerült meghívnunk a Télapót. Az összeállított műsor kedvelt meséinket, énekeinket, verseinket tartalmazta. A bábozás sem maradhatott ki, ennek már hagyománya van. Minden gyerek kapott egy piros filcből készített kiscsizmát is.

- Mire készültök a következő félévben?

- Most egy Szerbiában működő tizenéves csoporttal vesszük fel a kapcsolatot. Meghirdetjük a már hagyományos programjainkat: így pl. a Legtalpraesettebb Általános és Középiskolás Diák választást, a graffiti pályázatot és az origami délutánt is.

Májusban az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Iroda meghívására Szolnokon mutatjuk be azt, hogy hogyan működik a Szentesi Modell. Ezt a nevet francia barátaink adták a saját tizenéves közéletfejlesztési programunknak.

- Ebben az évben lesz a SZIDÖK tíz éves. Megünneplitek?

- Az évforduló ősszel lesz. Most gyűjtjük össze a javaslatokat.

Pataki Katalin