Hajnali ötkor fogok hozzá, hogy papírra vessem gondolataimat a magyar himnusz, a magyar kultúra tiszteletére.
Már tegnap délután kezdtem a magam módján újra beleélni magamat abba, hogy én is ennek a kis országnak vagyok polgára, e nép gondolkodásának útvonalán érkezett el hozzám a kétezer éves kereszténység üzenete.
Az jutott eszembe, hogy jó lenne egy kicsit belekóstolni a himnusz költőjének lelki kultúrájába, ha már olyan könnyedén belénk tudta énekelni, hogy "megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt." Pedig maga sem gondolhatta egészen szó szerinti értelemben, hogy mi vagyunk a földkerekség amaz egyetlen népe, mely előre törleszt olyan adósságot, melybe még csak később fogja magát belekönnyelműsködni.
S persze - remélem - nincs is olyan magyar, aki ne érezné, hogy igazában mi a helyes értelme Kölcsey költői túlzásának. Ezért aztán a templomok népe sem gondolja, hogy ezekkel a szavakkal hazugságba keverik az Úr előtt.
Mint ahogy miért volna hazugság, hogy a magyar köztársaság címerét a Szent Korona ékesíti? Úgy látszik, hogy az ilyesmi is része a magyar lélek nem mereven szigorú, hanem hajlékonyan érzelmes gondolkodásmódjának.
Így gondolom én, de mások miért ne gondolnák ezt másképpen. Miért kellene mindenről dogmatikus pontossággal meghatározásokat tennünk. Az élet nem hittankönyv avagy matematikai kézikönyv.
Tegnap aztán elolvastam Kölcsey ama emlékbeszédét, melyet a halott Berzsenyi Dániel tiszteletére tartott. Veretes magyar nyelven dicsőítette azt a költőtársát, akivel hosszú időn át voltak kemény harcai, s akivel nem is sikerült megbékélnie. El tudta hitetni a hallgatósággal, hogy ő saját maga felett is tud ítélkezni, mikor felteszi a kérdést magának: ".ősz gyermek,. Korodra akartál hatni?. korlátolt kicsiny erődhöz ez nehéz akarat, s hatással lenni a korra nem is mindig kívánatos." Így volt ő egyike ama nagyoknak, kiknek lelki kultúrájához az is hozzátartozik, hogy tudnak maguk ellen fordulni.
És tudnak súlyos prófétai megállapításokat tenni. Íme: ".tétetett a vallás a hatalom zsámolyává, az isteni matézis hódítóik és uzsorások eszközévé." Milyen jó lenne, ha a 21. század elejének egyházi és tudományos vezetői végre nagyon komolyan vennék hitük és tudásuk szabadságát! Ezzel elérhetnék, hogy a magyar kultúrához a politika embert tisztelő kultúrája talán ki tudna csírázni a fenemód ambiciózus emberek kőszívéből is.
Hát ilyen gondolatok foglalkoztattak a magyar kultúra tiszteletére. Most pedig még csak annyit mondanék: nem volna baj, ha a mai magyarok kultúrájából nem hiányozna annak tudása: hol s mikor kell Ady Endrével "a kalapot mélyen megemelni."
De, hogy ez így legyen, ahhoz azt is tudnunk kellene imádkozni: "Szánd meg, Isten a magyart!" Vagyis azt a magyar himnuszt néha-néha nem ártana végigimádkozni!
Vági László