Jól kezdődött az újesztendő ama kedves fiatal hölgy számára, aki január 2-án 16 óra 20 perckor érkezett oda, ahol egy öregember belecsúszott a hóba. Mert így megtehette első segítségnyújtását.
Úgy történt a dolog, hogy leszálltam a Kossuth téren az autóbuszról, át akartam jutni a postára, de elestem. Nem ütöttem meg magam, de felállni nem tudtam volna, ha ott nem terem az említett hölgy, aki bűbájos határozottsággal parancsolt rám, hogy kapaszkodjam belé.
Pillanatok alatt zajlott le ez az egész, de szívem egész melegével és hálájával mondtam neki köszönetet. Rajta meg lehetett látni, hogy örül. Örülhetett is, mert mintha "rendelt időben" lett volna alkalma jót cselekedni: újév küszöbén, amikor mindenki hajlamos a kicsinek látszó dolgot is felértékelni. Ezt tettem én is. A Szent Anna-templomban, első újévi szolgálatom során megemlítettem az esetet, s még imádkoztattam is a híveket e kedves ismeretlen jótevőért.
Most pedig, hogy újévi köszöntőt fogalmazok, nem tudok jobbat kívánni a kedves olvasónak, mint azt, hogy legyen tele ez az esztendejük sok olyan alkalommal, mikor rászolgálnak mások köszönetére. No, ilyen alkalmakat nem is kell kívánni, lesz belőlük részünk. Mintha ez az év eleji országos eljegesedés is erre akarna figyelmeztetni bennünket. Semmi sem olyan könnyű, mint valamilyen értelemben elcsúszni, és magatehetetlenné válni. Nagyon rászorulunk egymásra! Egymás szívére és egymás eszére.
Isten áldja meg azokat a magyar polgárokat, akik lelkiismeretükkel és segítőkészségükkel tudatosan állnak azok rendelkezésére, akik valami oknál fogva csak bukdácsolásra képesek. Hazánkat pedig őrizze meg a történelem Ura attól, hogy olyan országos elbukás vigyen bennünket nagy mélységekbe, mint történt a második világháború idején, mikor azon vette észre magát Magyarország, hogy egy népirtás segédmunkásává vált. (Bár ez ügyben az elfelejtés gyorsabb volt, mint a felismerés.)
Az újesztendő hozzon közelebb bennünket egy olyan szolidaritáshoz, mely meg tud bennünket menteni egy történelmi méretű elbukástól.
Mikor elmondtam esetemet a fiatal hölggyel, valaki így válaszolt: "Igen, a fiatalok adott pillanatban hajlandók jók lenni." Legyen úgy!
Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak. Olyan újévet, mely attól lesz boldogabb, hogy sok fiatal jóságát tettre mozgósítja, egyre észrevehetőbben. Jó egymásba kapaszkodást! A világtalanokat pedig őrizze meg az irgalmas Isten a vakoktól!
Vági László