2008. január 11.

Újdonságok a szociális ellátásban

Január 1-jétől több változás lépett életbe a Szociális-, és a Gyermekvédelmi Törvényben egyaránt. - Módosítottak a szociális támogatásokhoz kapcsolódó kérelmek beadásához szükséges jövedelemigazolásokra vonatkozó szabályozást. Itt az idei évtől a kérelem beadását megelőző hónap jövedelmét kell számításba venni a támogatások megállapításánál - tájékoztatta lapukat Lencséné Szalontai Mária.

A polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályának vezetője elmondta: Ez a változás azonban csak a szociális ellátásokra vonatkozik, hiszen a gyermekvédelmi törvény szabályozása ebben a tekintetben nem változott, tehát ott a megelőző háromhavi jövedelmet kell figyelembe venni. Van olyan ellátási forma is, amely tavaly került be a szociális törvénybe és már január 1-jétől hatályon kívül is helyezték.

Ezek közé tartozik a járulékalap meghatározása, ami elsősorban az egészségügyi ellátással függ össze. Ez év elejétől mindenkinek egységes járulékot kell fizetnie. Ehhez kapcsolódóan változás az is, hogy az egészségügyi szolgáltatásra jogosító hatósági bizonyítványt eddig a polgármester állította ki, most azonban ez is jegyzői hatáskörbe került. Ennél az ellátási formánál idén már nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben a kérelmező lakik - nyilatkozta az osztályvezető.

- Év elejétől a jegyzőnek kell kiállítania azok-nak a kérelmezőnek a jövedelemigazolását, akik szociális étkeztetést, házi segítségnyújtást vagy jelzőrendszeres házi segítségnyújtást szeretnének igénybe venni. Az ehhez szükséges kitöltött formanyomtatványt azonban az az intézmény is eljuttathatja a szociálpolitikai osztályra, ahol igénybe kívánják venni az ellátást. Majd a kérelem alapján kiállítja a jegyző azt az igazolást, ami szerint az igénylőt be lehet sorolni valamelyik térítési díjcsoportba. Az igazolások azonban csak minden év utolsó napjáig érvényesek - hangsúlyozta Lencséné Sza-lontai Mária, aki arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a törvény előírásai szerint a közeljövőben fel kell állítania a jegyzőnek egy gondozási szükségletet vizsgáló bizottságot is.

Puskásné Halál Ágnes, a gondozási központ vezetője hozzátette, hogy a szakértői bizottságnak három tagja lesz: egy szociális ügyintéző, egy az Országos Rehabilitációs Szociális Szakértői Intézet által delegált szociális szakértő, illetve az ellátást nyújtó intézmény egy szakértője. - A bizottság működése egy évre szól, egy térségi területen azonban több bizottság is működhet. A gondozási szükségletek felmérése a kérelmező lakóhelyén történik, illetve a tartózkodási helyén. A szociális otthoni beutalások kapcsán pedig mindig az az intézmény kérelmezi a gondozási szükséglet felmérését, ahová először adták be az igénylést - ismertette a törvény előírásait a központ vezetője. Majd elmondta: Összesen 80 pontot lehet elérni a gondozási szükségletek felmérésekor, melyben vizsgálják például az önkiszolgálás és önellátás területét, a mozgásképességeket, a mentális lelkiállapotot, a felügyeleti igényt, a jelentkező táplálkozásának, tisztálkodásának, öltözködésének önálló elvégezését, a háztartási eszközök használatát és a kommunikációs készséget. A felmérés azonban hosszabb időt vesz igénybe, mivel megfelelő bizalmi kapcsolatot kell ahhoz kialakítani a jelentkezővel, hogy az előbb említetteket véleményezni tudják. - Ha az illető személy szükségleteinek felmérésekor adott pontszám meghaladja a 40 pontot, az azt jelenti, hogy négy órát meghaladó gondozási, ápolási szükséglete van az ellátottnak. Tehát idősotthoni elhelyezése indokolt. Ha nem, akkor a házi segítségnyújtásban kell ellátni - számolt be a rendszer újdonságairól Puskásné Halál Ágnes, aki szerint fokozódik az igény az ellátások iránt. Ezt alátámasztja az is, hogy idén már többen jelentkeztek nálunk is ezekre a szociális ellátási formákra.

Cseh-Lakos