2008. január 11.

Békés, alkotó esztendő

A 2007-es esztendő Szirbik Imre polgármester életében új feladatokat hozott, hiszen 2006 őszétől már a térség országgyűlési képviselőjeként is dolgozik. A város első embere a Rádió Szentesnek adott interjújában elmondta: a parlamenti munka nem kevés időt vesz igénybe, az időhiány az, ami a legnagyobb problémát okozza számára. Aztán a döntési mechanizmusokat említi, mint mondja, többször érezte úgy, hogy részinformációk alapján kellett nagyon gyors döntéseket hoznia.

- Ez olykor folyamatos feszültséget jelentett, és nem mindig éreztem úgy, hogy teljes biztonsággal tudom meghozni azokat a döntéseket, amelyek a munka további folytatásához, vagy a munkatársaim további tevékenységéhez szükségesek. Ezt igyekeztem ellensúlyozni azzal, hogy az előkészítő munkában többet támaszkodtam munkatársaimra. Ez nem volt teljesen konfliktusmentes. Elismerem, ma többet kell a munkatársaim vállára tenni. Hogy mindezek mellett sikerült-e a várost megfelelően irányítani, arra a lakosság adhat választ - jegyzi meg, majd így folytatja:

- Úgy érzem, nagy küzdelem árán, időnként álmatlan éjszakák és gyomorgörcsös hajnalok kíséretében sikerült megoldást találni. A város költségvetésének egyensúlya megbomlott, de hiszem, hogy úrrá lehetünk a helyzeten. Azokat a pályázatokat, amelyeket a város fejlődése érdekében magunk elé tűztünk el tudtuk készíteni. Elkészült a város rendezési terve, amely a hosszú távú gondolkodást jelenti, ennek továbbfejlesztésén dolgozunk.

Szirbik Imre sajnálja és egyértelmű kudarcként éli meg azt, hogy nem sikerült időben megvalósítani a mentőhelikopter ügyét. Úgy gondolták, hogy a gép karácsonykor már fölszállhat Szentesről, de nem így történt. A legutolsó tájékoztatások alapján a jövő év második felére valósulhat meg az egész. Ebben olyan konfliktust érzek, amit talán el elehetett volna kerülni, ami az időhiányból adódik.

Siker a Petőfi ügy. Hosszú csipkerózsika álom után ma úgy látszik, hogy a reális megvalósulás, a felújítás ütemébe tudott lépni. Egyébként a 2007-es olyan átmeneti esztendő volt, amely sok program lezárását jelenti, óriási sikere a város közösségének, a közös összefogásnak az egész szennyvízrendszer-hálózat megvalósítása. Ilyen sikernek érzem az idősek otthona kérdésének a megoldását, ma már gyakorlatilag karnyújtásnyira van, hogy a református egyházzal közös otthonnal együtt 150 idős embernek biztos öregkort és nyugodt életet jelent majd. Amit igazán sikerként említhetünk, meg tudtuk őrizni a város nyugodt, építkező szellemét.

Szirbik Imre másként ítéli meg a parlamenti munkát. Idegenkedik az időnként durva hangnemű bekiabálásoktól, az egymást sértegető olykor úgymond verbális megbántásától. Ez nem jó, számomra kellemetlen, időnként le is hangol - jegyzi meg. Mint mondja, ez azért is rossz, mert az ország együttműködésre van ítélve. Csak akkor tudjuk előre vinni a dolgokat, ha összefogunk. Fontos, hogy szót értsünk egymással.

A kérdésre, miszerint a Parlamentben minden esetben sikerült tiszta szívvel szavaz-nia?, a polgármester így válaszol: - Éltem át olyan szituációkat, amikor szívem szerint másképp döntöttem volna, de a józan eszem fölfogja, és diktálja, hogy az ország konszolidálása, hosszú távú érdekei alapján hogyan szavazzak. Ez a racionális út. Az ember érzi, nincs más út.

Ha megkérdeznénk az országgyűlési képviselőket például az egészségügyi törvényről, talán a felének fogalma sem lenne, hogy az teljes egészében mit takar, és mivel jár. A polgármester nem rejti véka alá, hogy bizonyos mértékben egyetért a felvetéssel. - Így van - mondja. - Az utolsó napon előttünk volt az egészségügyi törvény, a költségvetés és a lisszaboni alapszerződés kérdése, ez utóbbi közel 96 oldal, a költségvetés ezer oldal, az egészségbiztosítási törvény száz körüli oldalszám volt. Ezt mind elolvasni nem lebecsülendő teljesítmény. De azért vannak a frakciók szakértői, hogy egy-egy kérdéskörben segítsék a munkát. Azután bizottsági- és frakcióvitákban dől el az egész. Előbbiben a szakmának kéne dominálni, utóbbi inkább politika viták színtere. A kettő kikristályosodásából születhet meg a törvény.

A parlamenti munkával kapcsolatban az országgyűlési képviselő elmondja, előfordul, amikor fönnalszik Budapesten, de amennyiben a munkarend engedi, igyekszik haza. Normál parlamenti időszakban a hétfő az teljes ülésnap, délelőtt frakció-, délután plenáris ülésekkel, kedden általában a bizottsági munka várja őket. Az év második felében az európai integrációs bizottságban minden keddi napja foglalt volt. Olyankor csak kedd este jöhet haza, és a hét második felében itthon dolgozik.

S hogy kevesebb időt tud itthon tölteni, így a családra is kevesebb ideje jut. - A család is átalakulóban - mondja. - A gyerekeim felnőttek: a legfiatalabb 24, a legidősebb 30 esztendős, ők is családot alapítanak. Másfelől a család is megértő, és segítőkész a munkámban. Mindezért köszönettel tartozom.

- És hogy mit kívánok 2008-ban? Azt kívánom a városnak, magamnak, hogy legyen nyugalmas, alkotó esztendő. Tudjuk egymást olyan szinten megbecsülni, mint ahogyan azt magunknak elvárjuk. Ha képesek leszünk egymás másságát is figyelembe venni, meglátni a másikban az értéket, a kapcsolódó pontot és akkor valóban békés, sikeres lehet az esztendő. És mivel egyedül nem megy, segítő jó barátokat kívánok mindenkinek!

Lovas József