2007. december 21.

Ötödik helyen a félidőben

NB I-es női futsal

Könnyű győzelemnek tűnt a 2007-2008-as NB I-es női futsal bajnokság őszi idényének, utolsó fordulójában Szentesre látogató Bp-i Vesta junior csapata elleni összecsapás. A tabella utolsó előtti helyén szerénykedő vendégek viszont nem feltartott kézzel szálltak szembe a Kurca-partiakkal.

A Magyar-Milovanovics, Szabó, Bali, Baksa, csere: Kiss Á., Durkó, Béres, edző Tóth Antal összeállítású hazai csapat a 4. percben óriási helyzetet hagyott ki. A vendég juniorok játékosai kemény küzdelemre késztették a vendéglátókat. A 10. percben jött a hidegzuhany egy ártatlannak tűnő vendégtámadás végén, a hazai hálóőr hatalmas hibáját kihasználva 1-0 a bp-i fiataloknak. A szentesi nők mindent egy lapra téve nyomás alatt tartják az ellenfél kapuját. Sok helyzetet kialakítanak, de eredmény nélkül. Tizenhét perc telik el az első félidőből, mikor Béres találatával e-gyenlítenek a hazaiak 1-1.

A pihenő után az első helyzetet a vendégek dolgozzák ki, de kimarad. Röviddel ezután hazai tűzijáték a vendégek kapuja előtt, Baksa volt jó időben, jó helyen 2-1 ide. Ekkor még senki sem gondolta, hogy ez lesz a végeredmény. A szentesi női alakulat mindent megtett a további gólok szerzésére, de ezúttal a hazaiaknak semmi sem sikerült. A koncentráció hiánya, s a nem túl acélos játék vezetett oda, hogy a Kurca-partiak saját maguknak tették nehézzé a mérkőzést. Minden jó, ha vége jó, lényeg a győzelem mely nagyon nehezen született meg. Az itthon tartott három pont a szentesi klub számára azt jeleni, hogy az ötödik helyen telelve várják a tavaszi folytatást.

A mérkőzés után Tóth Antal elnök-edző értékelt: - Az ötödik hely az a realitás, hiszen ezt tűztük ki a bajnokság végére is. Ezen az utolsó etapon is látszott, hogy a kispadunk továbbra is rövid. Három cserével egy futsal mérkőzésre kiállni nagyon nehéz attól függetlenül, hogy ezt a fiatal bp-i csapatot gólokkal kellett volna megverni. A helyzetek kimaradása egyértelműen az edzések hiányosságára vezethető vissza. Egy hónapja nem láttam játékosokat edzésen. Egyszerűen nem tudjuk összehozni a társaságot. Át kell gondolni, meg kell beszélni dolgokat. Legalább a heti egy gyakorlást tudnánk tartani. A futsal lényege, a begyakorolt figurák lennének. Olyan hiányosságaink voltak az utolsó mérkőzésen is, amit eddig tudtunk, az edzés hiányosságával sok dolgot elfelejtettünk.

Remélem, hogy a tavaszi folytatásra a sérültek felépülnek. Kell az erősítés, húzóerő, aki egy az egyben felvállalja a játékot. Legjobban az hiányzik, hogy valaki felvállaljon egy-két cselt azzal plusz emberfórunk lenne, s akkor könnyebben ki lehetne játszani a dolgokat.

(dvz)