2007. december 21.

Verhovinától a dobogóig

A technikai sportok közül a motorsport az, ahol szentesi fiatalember is bizonyítja tudását. A motorsport egyik ága az enduro, a versenyek állandó szereplője a szentesi Csorba Ákos. A terep motorozásban három szakágról beszélhetünk. Motocross, enduro, endurocross.

A motocross pályák1500-1750 méter hosszúak. Szélességük minimum 5 méter, az akadályok csak földből készülhetnek. A versenyek körpályán zajlanak. Az enduro alapvetően megbízhatósági verseny, mely kétnapos erőpróba. A két napot külön-külön értékelik. Ezalatt durván 5-600 kilométert kell megtenni, erdei ösvényekkel, szakadékokkal, vízmosásokkal nehezített pályán. Egy kör 50-60 kilométer hosszú, melyet ötször kell megtenni naponta. A maximális versenyidő 5 óra. Ebben a szakágban nem a gyorsaság az elsődleges. Egy körön belül két mért szakasz van, ez dönti el a versenyt. Az endu-rocross kétórás nonstop verseny enduro, illetve crossgéppel rajthoz álló versenyzők számára.

Kedvenc sportágáról így beszél Csorba Ákos: - Világ életemben vonzott a motorozás. Az enduro szakág véletlen folytán jött az életembe. Sokat jártam motoros találkozókra, s így lett számomra egyre vonzóbb. Édesapám a tizenharmadik születésnapomra egy Verhovinával lepett meg, s ezzel csak fokozódott a motor iránti szeretetem. Sokáig motoroztam aszfalton, de rövid időn belül rájöttem, hogy nem ez az a motorozási forma, ami engem érdekel. Nem szerettem, hogy az aszfalt szabta meg az útirányt. Már akkor kacsingattam a mezőre, a rétre. Ott nincsenek korlátok, bármerre lehet menni az enduroval. A versenyzést hat éve kezdtem el. Két évig földutakon motorozgattam, helyi crosspályákat látogattam, de a környéken nem volt olyan, aki tudta volna velem tartani a lépést, s ekkor jött az ötlet, hogy meg kell próbálni az enduro versenyzést. A gondolatot tett követte, az enduro motorozásnál ragadtam. Annyira megtetszett, hogy az életformámmá vált. Ahogy elkezdtem a versenyzést mindig voltak céljaim. A másodosztályban kezdtem, az első évben pontszerzés tűztem ki magam elé a négyütemű kategóriában. A következő év feladata a dobogó elérése volt, ez sikerült. A harmadik évben döntöttem el, hogy én leszek a másodosztályú en-duro bajnok, ez megvalósult. Három év alatt jutottam el az első osztály szintjére, az ország legjobbjai közé kerültem. Az első osztályban kétszer (2006-2007) sikerült megszerezni az abszolút Magyar Bajnokságban a bronzérmet.

- Az idei siker értékét emeli, hogy vadidegen motorral állhattam fel a dobogó harmadik fokára. Szerencsére, amióta endurozom nem volt csonttörésem, a komolyabb esések ellenére. Az enduro versenyen csak az ember hibázhat. A győri Arrabona egyesület színeiben versenyzem, mert az évi licenc így kapható meg. A szakág semmiféle anyagi feltételt nem biztosít. Mi fizetünk, hogy egy szakághoz tartozhassunk. Az enduro sportágban hazánkban gyári motorral versenyző nem lévén csak szponzorált versenyzők vannak. Szerencsésnek mondhatom magam, mert közéjük tartozom.

A jövővel kapcsolatban Csorba Ákos elmondta, hogy a terveket nehéz lesz megvalósítani, hiszen három hónapos a kislánya. A családot és a versenyzést nagyon nehéz lesz összeegyeztetni, de megpróbálja, és két éven belül magyar enduro bajnok szeretne lenni.

Dunás Varga Zoltán