Mielőtt elkezdeném ünnepi jókívánságaim megfogalmazását, meg kell adnom az elsőbbséget a köszönetmondásnak. Illendőség és hála írja ezt nekem elő, mivel immár a 29. karácsonynak örülhetek Szentes polgárainak körében.
Valóban, a magam módján nagyon őszinte bennem a hála Isten iránt, aki megengedte nekem, hogy magas korom ellenére még tudok szolgálni templomban is, meg az újság - a Szentesi Élet - második oldalának bal felső sarkában is. Méghozzá úgy, hogy 15 éve vagyok nyugdíjas. S hála Istennek, szegény nyugdíjas olyan, mint a legtöbb idős ember kis hazánkban.
Van azonban ennél még nagyobb okom is hálaadásra. Az, hogy van remény a közelgő Szent karácsony békés megünneplésére. Mert - mi tagadás! - nagyon féltettem e drága ünnep szentségét. Ne mondja senki, hogy ok nélkül, hiszen túl nagy volt az a nyugtalanító lárma, melynek kimenetelét már évek óta ismerjük, mint ünneprontást: 1956 és 1989 szégyenteljes meggyalázását.
De hála az Úrnak, ez nem következett be. Hogy aztán ez a be nem következés kinek köszönhető? Hát ezen nem fogunk összeveszni. De azért jó, ha elgondolkodunk azon az egy mondaton, amit egy kiváló magyar professzor vetett papírra, s mely így szól: "Az az esemény, történés, ami nem számítható ki törvény alapján, és mégis valóságos, az vagy véletlen vagy üzenet, de mindenképpen titok."
Nálunk az idén az volt a történés, hogy nem történt meg, ami megtörténhetett volna. Éppen úgy, mint 1962 októberében, mikor az volt a történés, hogy nem tört ki Kubánál a harmadik világháború. Hát akkor merjük "gyermekhittel bátran" üzenetnek venni a meg nem történt megtörténhetőt. Én annak vettem. Ez nekem hivatásom.
Úgy vettem annak, hogy december 17-én késő este, mikor már látni lehetett, hogy karácsonyunk megmenekült a legrosszabbtól, kinyitottam a Szentírást, és - ahogy ezt már máskor is cselekedtem - egy fontos mondatra találtam. Erre: "Im én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok?" (Ézsaiás 43,19)
"Dehogynem tudom, én Uram!" - fakadt fel bennem a boldog reménység, és mindjárt el is kezdett lelkem mélyén énekelni a gyönyörű karácsonyi korál: "Egy zsenge rózsatőről vessző sarjad, nem,/ Ének zeng rég időből: Jesszének ága ez!/ S im bimbó nyílt hegyén/ Dermesztő hideg télben,/ Éj kellős közepén."
Így aztán, kedves szentesiek, ne csodálkozzatok azon, ha most nagyon merek gyermek lenni, és bátran merek mindenkit kérni: merjük kitárni szívünket Szent Karácsony lelke előtt, mert hátha bennünk is érezhetővé válik Ady Endre álma: "Mintha itt lenn/ A nagy Isten/ Szent kegyelme súgna, szállna/ Az én kedves kis falumban/ Minden szívben/ Csak szeretet lakik máma."
Szentes ugyan nem kis falu, de kisvárosként oka lehet nagy örvendezésre, ha szívébe költözik a másik kisvárosnak, Betlehemnek békéje: a megszületett Gyermek szívéből.
Vági László