Erzsébet napján, 1970-ben - annak délutánján - kaptam az üzenetet, hogy meghalt édesanyám. Azonnal éreztem, hogy ez nem lehetett véletlen. Ez csak a Gondviselés műve lehetett - ez az időzítés -, mintha Isten meg akarta volna ezzel dicsőíteni azt az anyát, ki rettenetes kínok között hozta világra elsőszülött fiát, hogy belőle az Ő szolgája lehessen.
Mondom újra: én ezt az időzítést nem tartottam a véletlen művének. Mint ahogy a nagy írónőnek, Szabó Magdának Erzsébet-napi halála sem történhetett véletlenül úgy, ahogy megtörtént: olvasás közben elaludt. Szent Erzsébet halála is ily csendes elalvás volt. Életrajzírója szerint: "mint aki édesen alszik, kilehelte lelkét,"
Jól tudom, hogy a kivételesen nagy ünnepre időzített születés és halál olyan ajándék, melyet csak ajándékba lehet kapni, s nem kiérdemelni, de azért Szabó Magda megszolgálta nagyon ezt az ajándékba kapott csendes elhallgatást. Beteljesedett rajta az a néhány szó, mellyel befejezte egyik szép versét: ". de hallgat-e valóban, - aki csak nem beszél?"
Lehet, hogy Szabó Magda sokszor és jókor kimondott szava így kapta meg a végső hitelesítést attól az Úrtól, kinek csendjét nem lehet elhallgattatni. Ugyan hányan lesznek rá újra kíváncsiak? Hátha ez a halál fölerősíti a magyar társadalom napjainkban nagyot halló fülét jó hallásra, és el fogja hinni Szabó Magdának, amit Géza fejedelem szájába adván így fogalmazott meg: "Figyelj, Vajk! Én megtanítom ezt a népet felejteni, te meg a fiad, vagy az unokád, megtanítja emlékezni újra. És akkor abbahagyjuk a táncot végre!"
Hátha nincs már messze az a csoda, mikor a magyar mindent elfelejt, amit felejtenie kellene, és minden eszébe jut, amit gonosz erők el akartak és akarnak vele felejttetni. Hogy végre leálljon ez a pokoli tánc, melyet már néha haláltáncnak éreznek azok, akik szeretik hazájukat.
Én azt sem tartom véletlennek, hogy Szabó Magda szinte egy időben lett az ország halottja Kosáry Domokossal, a nagy tudóssal és 1956 egyik hősével. Személyében olyan magyar állhat Jézus Úr elé, aki el is dicsekedheti mondván: "Uram! Jusson eszedbe, hogy Téged ama nagypénteken hogy tett csúffá a tömeg! Lásd, ez velem is megtörtént. Nem is akármikor, hanem a magyarok nagy ünnepén!"
Két nem akármilyen halál 2007 novemberében, mikor a hatalomvágytól teljesen lerészegedett pártpolitika lassan-lassan megközelíti az önkívületi állapotot: a Tudós és az Író halála!
Akinek van még maradék ereje az elgondolkodásra, az meg fogja tenni! Abban most hiszek. Annak ellenére, hogy hosszú életem során sok hitemmel pórul jártam, mégis megkísérlem a hitet.
Még mielőtt számomra is megérkezik az örök pillanat, melyhez képest az eddig leélt 89 esztendő csak múló pillanat volt.
Vági László