2007. október 27.

Ejtőernyősként a szárazföldön

A világháború olyan kiszélesedett háború, mely több kontinensre is kiterjed. Az emberiség történelmében eddig kettő volt. A 20. században, mindkettőt a németek kezdeményezték, hazánk mind a kétszer Németország oldalán harcolt, s vesztesként került ki ebből a borzalmas eseményből. A háború nagyon rossz dolog, egyrészt azért, mert sok vér és emberáldozattal jár. Másodsorban olyan emberek, akik soha nem látták egymást, és nem is ismerik egymást, parancsszóra ellenségként állnak szemben, hogy kioltsák egymás életét. Harmadsorban akár a győztes, vagy a vesztes oldalt nézve nagyon sok csonka család marad a háború végeztével. Szerencsés embernek mondhatja magát az, aki egy háborút túlélve hazatérhet szeretteihez. Ilyen embernek vallhatja magát a Szentesen élő 85 éves Sipos János, aki a II. világháborúban a pápai ejtőernyős zászlóalj tagjaként végigjárta a "hadak útját", s könnyebb sérülést szenvedve térhetett haza.

- Köztudott, hogy ön huszárként kezdte a katonáskodást. Mikor vonult be?

- 1941. október 13-án vonultam Szentesre, huszárnak. Repülős szerettem volna lenni, így egy hónap huszárkodás után jelentkeztem ejtőernyősnek. November 20-án kerültem Pápára az ejtőernyős zászlóaljhoz. Három éven keresztül nagyon kemény kiképzést kaptunk. Nyugodtan mondhatom, hogy harcszerű volt.

- Mi volt a zászlóalj feladata, illetve ejtőernyősként bevetették-e harci feladatra?

- Feladatunk volt az utánpótlás előre nyomulásának megakadályozása, és a hidak felrobbantása. Harci feladat elvégzésére nem került sor, de a kiképzés alatt hajtottunk végre ugrásokat.

- Az ejtőernyős zászlóalj tagjaként, de mégis gyalogos katonaként járta végig a "hadak útját". Harcolt fronton?

- Uzsokra vezényeltek bennünket. Az ejtőernyős zászlóalj létszáma 1700 fő volt, s mindenkit a frontra küldtek. Az uszoki harcok után, Mizonka völgye (Lengyelország) következett, s itt golyózáporral találtunk magunkat szembe. Megjártam még Romániát, Ukrajnát, harcoltunk a Vereczkei-há-gónál, a Kárpátokban. Ukrajnából vezényeltek vissza bennünket Magyarországra, Budapest környékének védelmére. Az eredeti létszámból mintegy négyszázan kerültünk vissza az országban, ahol Soroksárnál nagyon kemény harcban vettünk részt. Tizenkét napig ellenálltunk az orosz támadásnak, majd a megmaradt létszámmal - közöttük mintegy nyolc szentesivel -, közülük már csak én élek. Újabb parancsot kaptunk, irány Isaszeg. A város környékén is kemény csatát vívtunk az ellenséggel. Ekkor már hatodik hónapja voltam a fronton, s ez idő alatt egyszer ettünk főtt ételt. Isaszegnél 1944 őszét írtuk, mikor orosz hadifogságba kerültünk. Először Kecskemétre vittek bennünket, ott vagonba szálltunk, s irány Kijev, ahonnan 1947 szeptemberében szabadultam.

- A hadifogság körülményei?

- Erről nem beszélek.

- Hazatérése után mivel foglalkozott, s honnan ment nyugdíjba?

- A mezőgazdaságban kezdtem dolgozni, majd beléptem a Termál TSZ-be, s onnan jöttem nyugdíjba, mint gépszerelő.

- Hogyan telnek a nyugdíjas évei?

- Nagyon nehezen. Amikor az ember megéli a nyolcvan évet, magányos marad. Vagy az asszony, vagy a férj megy el hamarabb. Magamra maradtam.

- Szerencsésnek tartja magát, hogy túlélte a II. világháború borzalmait és ha-zatérhetett.

- Igen, de meg is küzdöttem érte.

Dunás-Varga Zoltán