2007. október 27.

Bravó lányok!

Bravúros, de megérdemelt győzelmet aratott az első osztályú női vízilabda bajnokság elmúlt hétvégi fordulójában a Hungerit-Metal-Com-Szentes együttese a Dunaújváros ellen. Több mint hét esztendő óta nem tudtuk legyőzni a főiskolásokat, akik hosszú évekig a hazai pontvadászat egyeduralkodójának számítottak. Ezen a szombat délutánon azonban megtört a varázs, a Szentes 8-6-ra győzte le egyik nagy riválisát, tegyük hozzá rögtön: teljesen megérdemelten.

Taktikus, okos, fegyelmezett, megalkuvást nem tűrő játékának köszönhetően kerekedett ellenfele fölé a Hungerit, bár a mérkőzésnek voltak olyan periódusai, amikor a vendégek már-már talpra álltak, de mindig hozni tudtak a lányok olyan pluszt, amivel visszaverték a dunaújvárosi próbálkozásokat. Tóth Andrea büntetőt és ziccereket hárított, Szremkó és Szabó Xénia két-két találatát Kotova, Ábel, Hevesi és Magann toldotta meg egygyel, így lett két gólos győzelem a vége.

Kocsis István vezetőedző a találkozó után elmondta, hogy alaposan felkészültek az ellenfél játékából, különösen a megúszásokból és az átlövésekből. Ezzel a győzelemmel a csapat elsősorban önmagának bizonyította, hogy van tartása, és a siker önbizalom-növelésnek sem volt rossz. Az első négy közé kerülve mérkőzünk még a Dunaújvárossal, de az alapszakaszból hozott pontoknak különösen nagy jelentősége lehet a végső sorrendet illetően.

Megyei rangadót vívott egymással a Pendola-Szen-tes-Elektroglob és a Szeged- Beton VE férfi csapata is. Sajnos a papírforma beigazolódott, a találkozó előtt jóval esélyesebbnek tartott szegediek egy viszonylag szoros első félidőt követően végül magabiztos, kilenc gólos győzelmet arattak a ligeti uszodában (4-13). Pedig az első két negyedben kifejezetten jól tartotta magát a Szentes, mindössze három góllal tudott többet produkálni a Szeged. A második félidőben nagyobb sebességre kapcsolt a vendéggárda, a kiharcolt emberelőnyös helyzeteiket szinte maradéktalanul gólra váltották, míg a Pendola egyet sem (9-0), és ezzel eldőlt a mérkőzés. Nem hiába ezt emelte ki legfőbb hiányosságnak Berki András vezetőedző a találkozó után.

A csapat október 23-án sem pihenhetett, hiszen Horváth Tamásék a Fehérvár Póló SE vendégei voltak. És, ha már ilyen messzire elutaztak, nem is tértek haza pontok nélkül. A 8-6-os győzelem után Berki András elmondta, hogy szoros, nehéz találkozóra számítottak, és nem is kellett csalatkozniuk. A két gárda végig fej-fej mellett haladt, az utolsó negyedre tudott komolyabb előnyt kiharcolni a Szentes, ekkor már négygólnyi volt a különbség a mieink javára, amiből a végére kettő meg is maradt. 27-én, szombaton az OSC ellen meccsel a Pen-dola-Elektroglob, ami talán még nehezebb feladatot jelent majd, mint amilyet a Fehérvár az ünnepnapon.

H. V.