A múlt hét végén kétszer is prédikáltam a Názáreti Jézus e probléma-felvetéséről: "Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" (Lukács 18,8) Abban biztos volt, hogy visszajő. Abban is, hogy igazságszolgáltatásra jő vissza. De mintha elbizonytalanodott volna attól a lehetőségtől, hogy mire visszajő, csak vallási szokásokat talál, talán azokból is csak maradéknyit, de hitet nem.
Hát ez a jézusi "Csak az a kérdés" nagyon szíven ütött. Annál is inkább, mert mint sok mindenen átment lelkipásztor, én is kérdezhetem, van-e a hitnek még jövője? És 65 éven át mit szolgáltam: kegyes beidegződéseket-e avagy az igazságra hangolt ember hitét, avagy igazságkeresését?
Egyáltalán: van-e korunk emberének képessége arra, hogy hinni tudjon? Vagy odajutott, hogy ezt az egyedül embert jellemző képességet csak valami tojáshéj-félének tudja tartani, melyből ki kell kelnünk, mielőtt belefulladnánk?
Most meg, hogy október 23-a itt van a küszöbön, sőt, mire e sorok a kedves olvasó elé kerülnek, már túl is leszünk rajta, számomra az is kérdés: van-e a mai magyar népnek képessége arra, hogy ha vele valami nagy dolog történik, akkor azt üzenetnek kell hinnie, és alázatos örömmel meg kell ünnepelnie? Attól tartok, hogy sokkal több képessége van a nagy árukínálat elfogyasztására, mint akár csodaszámba menő történések feldolgozására és meghálálására.
Mert 1956 októberében csoda történt velünk. Átéltem magam is közelről. Átéltem: milyen az, mikor egyik pillanatról a másikra elszáll a félelem és elfoglalja helyét a szabadság élménye. De kérdem, akik velem együtt átélték azt "ami nem lehet igaz, s mégis megtörtént", hogy tudták ezt úgy elhallgatni gyermekeik és unokáik előtt, hogy azoknak sejtelmük sem lehet 1956 dicsőségéről. Nem csoda, hogy e történelmi mulasztás következtében sok mai fiatal csak abban a bakancsos és feketeruhás menetelésben tud hinni, amire el tudja őket csábítani a múlt század diktátorainak visszajáró lelke. Ezért aztán csak az marad kérdésnek: baj nélkül megússzuk-e egy sötét alvilág visszakéredzkedését.
Utóirat: Milyen megnyugtató érzés, hogy az ünnep előtt megfogalmazott kérdésre ünnep után azt felelhetem: hála Istennek, megúsztuk. Már csak azt kívánom jelen pillanatban, hogy akik még mindig nem bírtak magukkal, és nem voltak képesek böjtöltetni elfogultságaikat, azok minél hamarább térjenek észre!
Legyen már vége annak a kárhozatos helyzetnek, hogy az ország megosztottságából politikai hasznot lehet húzni! Legyen már béke! Próbálják meg végre a politikai osztály tagjai különbség nélkül a hazát szeretni!
Vági László