2007. október 5.

Szól a rádió...

A címben feltett kérdésre jó az a válasz, hogy a Dél-Alföld legalább három megyéjében hallható a Rádió Szentes műsora. Nyerő megállapítás az is: a 106,1 MHz-en érhető el a szentesiek rádiója. Arra pedig csak a stúdió ügyvezető igazgatója, Besenyei Gábor tudja a helyes megoldást, hogy honnan szól majd a következő hónapokban, években a rádió. Vagyis hol és hogyan működik majd a stáb, erről kérdeztem Besenyei Gábort, akit - egy sikeres pályázat után - öt évre kinevezett a képviselő-testület a rádió vezetőjének.

- A mostani ismereteim szerint - hangzik a diplomatikus válasz - még ebben az évben új épületbe kell költöznünk, a jelenlegi, posta melletti helyünkről. A Petőfi Szálloda felújítási munkájával függ össze a stúdió áttelepítése a Kossuth tér 5. számú épületbe, a gyógyszertár fölé. Teljesen megváltozott körülmények közé kerülünk. Más a helyiségek beosztása, a hozzánk érkezők lépcsőn jutnak a stúdióba. Az önkormányzat tervei szerint médiaközpont lesz az emelet. A Civil TV is ott kapott helyet.

- Mekkora feladat az áttelepítés?

- Meglehetősen nagy. Tizenkét éve működő rendszert kell megbontani és elköltöztetni olyan helyről, amit átalakítottak rádióstúdiónak. A Kossuth téri helyiségeket felújítják, alkalmassá próbáljuk tenni a rádiózásra. Az átépítés és a hangszigetelés elkerülhetetlen. Nem lesz mód fejlesztésre, csak átszállítjuk és beszereljük a technikát. Ami biztos: a hely kisebb, a rezsi nagyobb lesz.

- Bár megbízottként négy évig vezette a rádiót, most tervez-e változásokat a következő időszakban a stúdió szervezésében és műsorában?

- Alapvető változásokra nem gondolok, folytatjuk a megkezdett munkát. A hallgatók a mostani műsorokat megszokták, a reklámbevételünk folyamatosan több. A jövő év januárjától azért kisebb arculatváltást szeretnék megvalósítani. Frissítjük a műsorokat és a megjelenítés módját. Hétfőnként már most is hallható a Mindentudás egyeteme. A slágerturmix mellé nótacsokrot is tervezünk. Hamarosan folytatjuk, a régebben már bevált, utcai körkérdéseket, amikor a járókelők elmondhatják a véleményüket a napi, fontosabb eseményekről. A létszámot nem bővítjük, de több gyakornokot szerepeltetünk majd a műsorokban.

- Távolabbi tervek?

- Szeretnénk a stúdió mellett, a sétáló utcából jelentkező helyszíni közvetítéssel erősíteni a kapcsolatot a hallgatóinkkal. Arra pedig minden médiának készülnie kell, hogy néhány év után teljesen megváltoznak a nézői, a hallgatói és olvasói szokások. Egyfajta internetes tartalom-szolgáltatás lesz a feladat. A tizen-huszonévesek már ma is teljesen más módon használják a műsorszolgáltató programjait. A technikai és formai változtatások megkerülhetetlenek. A helyi rádiózásban talán a személyes, a közvetlen és egyidejű kapcsolat lehet a megkülönböztető szerep - elemzi a távolabbi lehetőségeket Bese-nyei Gábor a rádió régi-új stúdióvezetője.

Kruzslicz