2007. október 5.

Hivatalos behívó

A polgármesteri hivatalba invitáltak október 3-án munkanélkülieket azzal a céllal, hogy a helyi munkalehetőségek egyikéről, a szerzodéses katonai állományba történő csatlakozásról adjanak részletes tájékoztatást a megjelenteknek. Az alkalmon jelen volt Szűcs Lajos alpolgármester, Mészáros Ágnes a szociálpolitikai osztály ügyintézője, valamint a honvédség részéről Juhász László százados, kommunikációs tiszt, és Szabó István százados, a szentesi alakulat személyügyekkel foglalkozó tisztje.

- Erre az alkalomra azokat a munkanélkülieket hívtuk be, akik az önkormányzattól részesülnek aktív korúak rendszeres szociális segélyében, illetve életkoruk szerint megfelelhetnek a feladatnak. Jelenleg két csoportban harminc-harminc főt hívtunk be a tájékoztatóra - nyilatkoztak lapunknak Mészáros Ágnes. A szociálpolitikai osztály ügyintézője azt is elmondta, hogy a kiértesítő levélben azért nem írták meg, hogy milyen típusú tájékoztatón kell résztvenniük a behívottaknak, mert szerették volna, ha mindenki első kézből kap információkat a jelenlegi lehetőségekről. Ez meg is történt, hiszen Juhász László és Szabó István századosok először bemutatták a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj munkáját, beszéltek az alakulat két fő profiljáról, a hídépítésről és a víztisztításról, illetve tájékoztatták a behívottakat a felvételi követelményekről, és annak folyamatáról, a szerződéses katonai szolgálat vállalható időtartamáról, a külföldi missziókban való részvételi lehetőségekről és az alakulat civil rendezvényeken történő sikeres helytállásáról is. Szabó István százados külön beszélt a jelenlévőknek a kereset kérdéséről is. Elmondta, hogy a havi fizetéshez kapcsolódnak a szolgálatok és a gyakorlatok után járó pótlékok is, amelyek a bruttó illetmény dupláját is jelenthetik időszakonként.

- A magyar honvédség is arra törekszik, hogy olyan szociális védőhálót és juttatási rendszert biztosítson a katonáinak, amellyel versenyképes lehet a munkaerő piacon. Ezért az illetményen kívül családalapítási támogatást, üdülési csekket, illetményelőleget, parancsnoki segélyt, kedvezményes üdülést, kegyeleti gondoskodást, iskolakezdési és gyermeknevelési támogatást is adnak a katonáknak - mondta el a munkanélkülieknek tartott tájékoztatóban a személyügyi tiszt.

Cs. I.