Megyünk a Lenini úton. Szembe jön velünk Joszif Visszarionovics Sztálin. Kíváncsi ember, hát megkérdezi: hova, hova, elvtársak? Megmondjuk. Joszif Visszarionovics csak a fejét rázza. Az nem helyes út, mondja, aztán holmi új Toldi Miklósként a másik irányba mutat.
Ő csak tudja!
Úgy vagyok ezzel, hogy lassan már nem akarok hinni senkinek sem. Amióta bejelentették, jó úton halad az ország. Meg hogy dübörög. Az igen, a gazdaság. No hiszen! A Szemlőhegyi úton, meg a Kóka-Norma fánál, ott igen. Ott dübörög.
A zsebem meg üres.
Hát ezt is megértük! Kevesellik a pénzüket az országgyűlési képviselők. Azt mondják, az európai uniós kollégáik fizetésétől szégyenteljesen el vannak maradva. Mit mondjunk erre? Tetszettek volna egy élhetőbb Magyarországot csinálni!
Hát nem?!
Az anyját! Még sztrájkolni fognak itt nekünk. Erre mondja Jani bá', a szomszéd, hogy tegnap délután is alig látott néhányat közülük az ülésteremben. A többiek? Na, ezt taglalva aztán bepöccen az öreg: sokan 2-3 lovat is megülnek egy fenékkel, mondja nagy mérgesen. Ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy annyi helyről kapnak fizetést, meg tiszteletdíjat.
Szegények!
A gyári szalagnál éhbérért dolgozó háromgyerekes apuka meg a Csekonics báró. Legalább is azt hiszik. Őt lehet fejni. Adóval, áremeléssel, vizitdíjjal, satöbbi. Honatyáinknak meg csak úgy számla nélkül osztogattak 18 millákat. Nettóban, adómentesen.
Bezzeg ha a lakótelepi garázsboltos Erzsi hasonló módon jár el, úgy, hogy nem ad számlát, őt jóval kevesebb összegért is csúnyán megbüntetik.
Jól hallom, ott fenn, a kormánypártiak valami esélyegyenlőségről papolnak?
Lovas József Pál