Egyik országos hírű írónk és politikusunk azt ajánlja, hogy "szálljon ima az égbe"! Mást is ajánl, de azt nincs kedvem tudomásul venni. Viszont az imádságra való felszólítást komolyan veszem, s mert mindenki tudja rólam, hogy pap vagyok, ennél fogva senki sem fog csodálkozni azon, ha ki tudja milyen kimenetelű október elején ide imádkozom a világhírű szentnek, Assisi Ferencnek imáját. Teszem ezt abban a reményben, hogy nem kevesen fogják utánam imádkozni. Hátha megéri!
"Uram, tégy a béke eszközévé, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet van,/ hogy megbocsássak, ahol bűn van, hogy egyesítsek, ahol széthúzás van,/ hogy igazságot hozzak, ahol tévedés van, hogy hitet vigyek, ahol sötétség van,/ hogy örömet vigyek oda, ahol szenvedés van./ Nem azért, hogy vigasztalódjam, hanem hogy én vigasztaljak./ Nem azért, hogy megértsenek, hanem hogy én megértsek./ Nem azért, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek." Újra mondom: hátha megéri!
Én magam ezt az imát egy temetésen is el fogom imádkozni. Egy 102 éves korában Amerikában meghalt emigráns magyar hamvai felett. Az a nacionalizmus, mely a múlt század Európáját belesodorta két háború véres gyalázatába, az én jobb sorsra érdemes nagybátyámat is végigkergette a világon. S vele együtt mily sokan haltak meg már eddig is idegenben.
Mikor majd az ő hamvai felett fogok imádkozni, minden idegenben elhunyt magyarért is fog "imám az égbe szállni". De közben nem fogom elmulasztani, hogy kérjem Istent azokért a magyar milliókért is, akik idehaza kénytelenek hazátlanok lenni. Mert ahol már szinte mindent eláraszt a mesterségesen szított gyűlölet, ott szív és értelem már régóta nincs otthon.
Isten kegyelméből oly hosszú életet kaptam, hogy belefért például 1956 októberének nagy magyar dicsősége, meg e dicsőség tavalyi megszentségtelenítése is. Meg annak megtapasztalása, hogy alig történik bűnbánatos szégyenkezés az 50. évforduló csúffá tevése miatt.
Hová lett e nép önbecsülése? Miért van az, hogy 1989 miatt is külföldön többre becsülnek minket, mint mi saját magunkat? Bizony-bizony van miért imádkoznia mindazoknak, akik még tudnak bízni a hitből fakadó imádság erejében! De mielőtt bárki elszánná magát, hogy próbál Istenhez fordulni szegény Magyarországért, előbb gondolja jól végig József Attila vallomását: "Én az Istenem úgy szeretem,/ hogy a szívemet földbe vetem,/ Megérik, akkor learatom,/ fölösét pedig másnak adom." Mert amit zászlólengetéssel, vagy kasza, kapa emelgetésével nem lehet elérni, azt hátha elérhetik azok, kik jóságuk fölöslegével próbálkoznak.
Vági László