2007. október 5.

Az eladósodás veszélye

Nem volt, és nincs tárgyalás, egyeztetés olyan külföldi befektetővel, aki úgymond kolóniát telepítene Szentesre - jelentette ki Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő a testület legutóbbi ülésén még a napirend előtti hozzászólások között. Kálmán János képviselő kérdésére, miszerint kínaiak jönnének a városba, a polgármester határozott nemmel válaszolt. Elmondta, több delegációt fogadott, köztük kínait is, s a beszélgetések folyamán szóba jött az esetleges gyártelepítés is. Mint mondta, olyan üzem esetében partner lenne a város, amely nagy többségben szentesi és Szentes környéki embereknek adna munkát.

Mint ismeretes, az időközi választáson a 14. választókerületben a fideszes Móróné Tulipán Editnek szavaztak bizalmat a polgárok, a képviselőasszony ezen az ülésen tette le esküjét. A személyi kérdések között szereplő bölcsőde vezetői állására kiírt pályázatról a képviselők nem határoztak. Felmerült, hogy a pályázók egyike sem felel meg a pályázati kiírásnak, majd Rébeli Szabó Tamás javaslatára elhalasztották a döntést. A Rádió Szentes Kht. ügyvezetői posztjára kiírt pályázatot az egyik aspiráns, Hortobágyi Éva kérésére zárt ülésen tárgyalta a testület. Kettőjükközül végül is Be-senyei Gábor 14 igen, 1 tartózkodás és 9 nem szavazat mellett lett a befutó. Megbízatása 5 évre szól.Az önkormányzat első félévi gazdálkodásáról szóló beszámoló kapcsán Szirbik Imre pol-gármester elmondta: a feszített gazdálkodással a forráshiány kiegyensúlyo-zása volt a cél, amelyet szerinte sikerült elérni. A városnak nincsenek kifizetetlen számlái és fizetési hátralékai. A település hosszú távú fejlődése biztosított. Az viszont tény, hogy az önkormányzat az elmúlt félévben hiánygazdálkodást folytatott. A likviditási gondok állandósultak, a folyószámlahitel igénybevételével azonban a működőképesség mindenkor biztosított volt. Az intézmények többsége felelősséggel és a takarékosság elveinek megfelelő gazdálkodással teljesítette feladatát. A városfejlesztési feladatok között tervezett célok összességében időarányosan teljesültek, a terv módosítása többnyire a pályázatok késése, illetve hiánya miatt indokolt. Itt jegyezte meg a polgármester, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tervre benyújtott egy sor pályázatukból még egyet sem bíráltak el.

Kozák János a Fidesz-frakció nevében annak a véleményének adott hangot, hogy Szirbik Imre úgymond elbagatellizálja a forráshiányt. Azt már korábban is említette, hogy szerinte az idei városi büdzsé az eladósodás költségvetése. A forráshiány az előző évi maradvánnyal együtt 500 millió forint körüli összegre tehető, emellett csaknem háromszázmillió fejlesztési hitel is terheli a város költségvetését. A képviselő szerint az, hogy emelkedett a városban a szociálisan ellátottak száma, arra enged következtetni, hogy nő az elszegényedés. Bejelentette: a Fidesz frakció nem szavazza meg az előterjesztést.

A pénzügyi bizottság elnöke a továbbiakban néhány javaslatot tett a grémium nevében. Azok egyike az Őze Lajos Filmszínházzal kapcsolatos: kérik a mozi fenntarthatóságának minden szempontot figyelembe vevő vizsgálatát. A bizottság javaslata továbbá, hogy elsősorban olyan fejlesztések kerüljenek támogatásra - itt kiemelte az uniós-pályázatokat -, amelyeknek hozadéka van, és csak a pénzügyi megerősödést követően kerüljön sor az új fejlesztési feladatok meghatározására.

L. J.