2007. augusztus 17.

Országos szenior úszóbajnokság

Gyula, augusztus 9-11.

A 25 év feletti úszók részére idén 37. alkalommal rendeztek országos bajnokságot, Gyulán. A verseny egyben létrehozójának, dr. Regele Károlynak is emléket állít, aki sok éven át főszervezője volt a rendezvénynek. Népes, jó színvonalú mezőny gyűlt össze, világ- és Európa bajnokok, valamint helyezettek is szép számmal jelen voltak. Minden eddiginél több országos csúcs dőlt meg. Ez annak köszönhető, hogy a 3 hét múlva Kranjban rendezendő Európa Bajnokságra készülve a legjobb versenyzők többsége már csúcsforma közelében van. Az EB-re utazó magyar csapat tagjai ezen a versenyen vehették át a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségétől a felszerelést.

A Szentesi Delfin ESC csapata minden eddiginél kiemelkedőbben szerepelt a versenyen 59 egyéni valamint, 2 váltó bajnoki címet szereztek. Dr. Venczel Kincső országos csúcsot úszott 100 méteres pillangóúszásban. A rendezők különdíját, a legeredményesebb női versenyzőnek járó díjat Felvégi Zsuzsanna vehette át, aki 9-szer állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A legidősebb hölgyversenyző különdíját Kovács Imréné kapta, aki 87 évesen még aktívan versenyez.

A 39 egyesület közül a Szentesi Delfin ESC csapata a 3. helyen végzett a régi válogatott úszókat felvonultató Újbuda és a Debreceni Szenior mögött. A megyék versenyében Csongrád megye 2. helyen végzett (Szentes és Csongrád úszói) Pest megye mögött. A szentesiek is készülnek az EB-re, a rajtlista alapján többen esélyesek az első tízbe való bekerülésre, sőt van olyan köztük, aki felállhat egy jó szereplés után a dobogóra is.

4x50 MIX gyorsváltó:
I. kcs 2. Szentes /Szabó Imre, Brunszvik Árpád, Felvégi Zsuzsanna, Szabó Bernadett/
IV. kcs 3. Szentes /Cseuz László, Melkuhn Dezső, Virágos Éva, Csák Zsuzsanna/

4x50 női vegyes váltó:
III. kcs 1. Szentes /Virágos Éva, Csák Zsuzsanna, Téli Éva, Felvégi Zsuzsanna/
IV. kcs 2. Szentes /Lukátsy Kati, Varga Kis Kata, Szabó Bernadett, Bertényi M/. V. kcs. 3. Szentes / Becsák J-né Ferke Gáborné, Bodnár Jánosné, Debreczeni B/

4x50 m férfi vegyes váltó:
II. kcs 1. Szentes /Szabó Imre, Brunszvik Árpád, Boros Gábor, Burai Árpád/
VI. kcs 3. Szentes /Cseuz László, Melkuhn Dezső, Gullay Mihály, Bihari János/

4x50 m MIX vegyes váltó:
II. kcs 2. Szentes /Szabó Imre, Brunszvik Árpád, Felvégi Zsuzsanna, Venczel K/
III. kcs 3. Szentes / Horváth S, Szabó Bernadett, Zenke József, Debreczeni B/
V. kcs 3. Szentes / Cseuz László, Melkuhn Dezső, Téli Éva, Becsák Jánosné/

4x50 m női gyorsváltó:
III. kcs 1. Szentes /Venczel Kincső, Felvégi Zsuzsanna, Virágos Éva, Téli Éva/
IV. kcs 2. Szentes /Debreczeni Beáta, Bocskay Zs., Bertényi Mária, Gergely I./
V. kcs 3. Szentes /Bodnár Istvánné, Becsák Jánosné, Ludányi Mihályné, Pengő Erzsébet/

4x50 m férfi gyorsváltó:
VI. kcs 3. Szentes /dr. Kanyó Ádám, Gullay Mihály, Melkuhn Dezső, Bihari J./

Pille párbaj váltó:
2. dr. Venczel Kincső, Kiss Csaba

Családi váltó:
1. Gálfi család /Szabó Bernadett, Gálfi László, ifj. Gálfi László/

Pólyáné Téli Éva