2007. augusztus 17.

Környezeti kultúra (?)

Hétfő reggel hét óra. Pár ember mozog még csak az utcán. Van, aki munkába indul, vagy - ha jól érzem - frissen sült péksüteménnyel siet haza. Hét eleji morcosságuk kiül az arcukra. Még minden csendes, de.

- Anyu! A néni mit csinál? - rángatja egy kislány anyukája kezét.

- Takarít.

- A füvet?

- Igen kicsim, az úgy van.- hosszas mesélés veszi kezdetét.

Bárki hallhat hasonló beszélgetést, ha összefut egy kisgyermekes édesanyával, aki a közterület fenntartók munkáját próbálja elmagyarázni öt éves hasonmásának. Bizonyára nem egyszerű dolog, de nézzük csak, mitől is néz így ki az utcakép? A virágok, fák jelenléte, a tisztaság, mind az ő munkájuk nyoma. Ahogyan szemlélem őket, egyre több ember sétál el mellettem, és a munkásokat nézik. Egyesek tekintetében - bár nem látok a gondolatiakba -, negatív, megvető pillantásokat vélek felfedezni. Persze, hogy felháborodom, hisz ők tesznek azért, hogy ne járjunk térdig a szemétben, és hogy minden nap gyönyörködhessünk a terek és parkok szépségében.

"Ők azok, akiknek nincs jobb állásuk?" Bizonyára így van, de mi lenne, ha mindenki vezető szerepet töltene be a város munka-hálózatában? Nem lenne, aki hajnalban kelne, hogy rendben tartsa az utcákat, eltakarítsa a szökőkútban "felejtett" sörösüveget egy jól sikerült szombat éjjel után. Felelőtlenül elhajított cigaretták, papírzacskók vagy üvegek nehezítik e társaink munkáját. A fent említett dolgozóknak köszönhetjük azt a szép érzést, ha végigsétálunk a Kossuth téren, áttekintünk a városháza oldalára. Munkájuk hasznossága felbecsülhetetlenné válik, ha egy pillanatra végiggondoljuk hiányát. Eme hasábokon szeretném megköszönni, amit értünk, városlakókért tesznek. Többek között ők azon dicséretek kiváltói, amit mostanában oly gyakran hallok: "Szentes olyan szép lett!"

Meg kellene becsülnünk azt, amiben élünk, de sajnos rengeteg ellenpélda van, amit nap mint nap elkövetünk. Elég, ha visszaemlékezünk a bicikliúti fa szemétgyűjtő áprilisi esetére. Sorsa hamar megpecsételődött, hisz rövid időn belül megrongálta valaki, bár "ellenfele" semmit sem ártott neki; kényelmét szolgálta volna, de úgy látszik élnek közöttünk olyan emberek, akik ezt nem így látják. Nem árt megemlítenem a csongrádi úti buszmegállói szemetes tragédiáját. Műanyag zöld kukánk ismeretlen tettes - avagy cigaretta - áldozata lett. Egyik éjszakáról a másikra leégett. Hamarosan fém sorstársával pótolták. A rongálóknak ez sem okozott gondot. Pár napon belül hűlt helyét is alig találtuk. Tövestől emelték ki a földből. A buszra várók jobb esetben elrakják a szemetet. Ellenkezőjét tapasztaljuk. Mi sem egyszerűbb, mint kitárni a kezünket és szélnek ereszteni a fölöslegessé vált tárgyakat, de mi lenne, ha mindezt az arra kijelölt tároló fölött tennénk? Semmibe sem kerül. Környezetünk megóvása szinte ingyen van, de összetevőinek pótolása igen sok pénzbe kerül a városnak, amit természetesen más területekről kell elvonnia. Nehéz úgy az előre haladás, ha sajátjainkat hátráltatjuk. Nem árt elgondolkodni azon, hogy együtt felelünk bizonyos dolgokért.

Ez minden városlakó kötelessége. Felelősek vagyunk egymásért, és azért ahol élünk, ugyanúgy, ahogyan a saját kertünkért.

Sétálgatás után letelepszem egy padra. Ülőalkalmatosságom tini-szerelem nyomait hordozza magán. A szerelmi történet ismert. Boldogságában valaki egy nevet vésett a pad támlájába. Ro-mantikus. megható, valami mégis szemet szúr. Az iromány hosszú ideje ott díszeleg, viszont egy frissebb áthúzás fedi. A "love story" ezek szerint véget ért, nyomai mélyen bevésődtek a padba. Kedves lányom! Hát megérte?!

Lantos Éva