2007. augusztus 17.

Sokoldalú tehetség

Szentesi diák a legrangosabb földrajzverseny döntőjében

Nemcsak a humán tantárgyak és a matematika területén számolhatunk be arról, hogy városunk diákjai kiemelkedően teljesítettek a 2006-2007-es tanévben, hanem a természettudományok terén is. Az egyik ilyen jeles eredményt haza hozó diák a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola végzőse, Szemerédi Máté volt a múlt tanévben.

Máté többek között földrajzból ért el kimagasló eredményeket, azonban más tantárgyakból is szerzett már helyezéseket általános iskolai tanulmányai során. Beszélgetésünk elején arra kértem, hogy próbálja meg felsorolni eddigi eredményeit. - Biológiából, kémiából és történelemből indultam már versenyeken - mondta, majd kérésemre részletezni kezdte az eddigi megmérettetéseket. - Biológiából az országos Curie versenyen indultunk el csapatban. Ezen a versenyen van levelező területi forduló is, s feladatlap kitöltésével jutnak a nevezők tovább. Itt negyedikesként csapatban negyedikek lettünk, míg az 5-6. osztályosok között előbb másodikak, majd országos elsők. 7-8.-ban viszont már más irányba fordult a csapattagok érdeklődése, akkor csak a területin lettünk másodikak. Tavaly a Hevesi György Országos Kémiaversenyen sikerült bekerülnöm a megyei fordulóba. Idén itt területi második lettem, míg a megyein az első húszban végeztem. Ezen kívül két csapattársammal, Imre Ádámmal és Szabó Dominikkal megnyertük az országos Apáczai tehetségkutató tanulmányi verseny városi és megyei fordulóját, s az országoson tizedikek lettünk. Történelemből pedig szintén csapatversenyben Lakitelken országos negyedikek.

- A tanulás mellet jut idő sportra is, tettem fel a kérdést, melyre Máté igennel válaszolt. Elmondta, hogy főként atletizál, s versenyeken is indul. Az országoson bronzérmet szerezett 600 méteres síkfutásban, városi és megyei fordulót pedig már sokszor nyert. Régebben 300 méteren az iskola színeiben ezüstérmes lett. Merza Sándor az edzője, és a Klauzál DSE-ben sportol.

- Úgy tudom legutóbb földrajzversenyen indultál, faggattam tovább Mátét, aki részletezve mesélte erről az eseményről is. - Igen, a Teleki Pál Országos Földrajz és Földtan Versenyen lettem megyei első, és így továbbjutottam a Balatonalmádiban rendezett országos döntőbe. A verseny megyei fordulójában főként Európa földrajzára voltak kíváncsiak, míg az országos fordulóban Magyarországról kérdeztek. Első nap írásbeli, második nap pedig terepgyakorlat várt ránk, s ez alapján kellett kitölteni az ott látott kőzetekről és a hallottakról szóló feladatlapot, de tételt is húztunk. Természet- és gazdaságföldrajz is volt a kérdések között, valamint Teleki Pál élete és munkássága, és a Természetbúvár magazin 2006-2007-es tanévének lapszámai. A szóbelin pedig hazánk Kárpát-medencei elhelyezkedéséről és az ebből adódó földrajzi adottságokról kérdeztek bennünket. Írásbeli után a 3. helyen álltam, a szóbeli egy kicsit gyengébben sikerült, a terepgyakorlat pedig átlagon felül, mondta Máté, aki arról is tájékoztatott bennünket, hogy minden megyéből egy, Budapestről pedig három gyerek került be a végső fordulóba.

De honnan ez az érdeklődés, kérdeztem. A válasz pedig így hangzott: Édesapám, Szemerédi András terelt a tantárgy felé. Már óvodás koromban is lapozgattam az Atlaszt, s az általános iskolában is a földrajz lett a kedvenc tantárgyam. Szeretem a kőzeteket is, s nekem és apukámnak is van gyűjteménye. Ezen kívül sokat utaztunk, bejártuk hazánkat, de voltunk a szomszédos országokban, valamint Németországban és Csehországban is. A versenyre azonban nemcsak ő segített felkészülni, hanem Gémes Anna tanárnő is - tette hozzá, majd kijelentette, hogy nemcsak a földrajz, hanem az összes természettudomány érdekli, valamint a technika és a rajz. Az is valószínű, hogy a továbbtanulásában a földrajzot és a kémiát összekapcsolja valamilyen módon, bár még nem döntötte el, hogy pontosan milyen szakon szeretne tanulni egyetemei évei alatt.

Cseh-Lakos