2007. május 4.

Helyesírási verseny

Szentes anyanyelvi munkaközössége már több mint 3 évtizede megrendezi a területi helyesírási versenyt az általános iskolásoknak, mely később megyei szintig bővült, majd a Magyar Nyelvtudományi Társaság kezdeményezésére országos, illetve nemzetközi szintig fejlődött.

A Deák Ferenc Általános Iskola Damjanich János Tagiskolája ebben az évben 10. alkalommal rendezte meg a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulóját. A jubileumi versenyen megjelenteket Kárpáti Lajos tagiskola-vezető üdvözölte, majd Szűcs Lajos alpolgármester köszöntötte a versenyző gyerekeket, a kísérő pedagógusokat és szülőket. A rendezvény vendége volt Antalné Szabó Ágnes az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense, Szuromi Pálné a Csongrád Megyei Pedagógiai Szak- és Szakmai Szolgáltató munkatársa, versenyszervezője. A verseny tollbamondásból és feladatlap kitöltéséből állt. Míg a gyerekek dolgoztak, addig a felkészítő nevelők Antalné Szabó Ágnes irányításával szakmai megbeszélésen vettek részt. Majd az értékelést követően Antalné Szabó Ágnes felelevenítette Simonyi Zsigmond nyelvészeti szerepét. A Kárpát-medencei döntőbe a kategóriák 1. helyezést elért versenyzői jutottak be. Ők május 26-án az ELTE épületében fogják tudásukat öszszemérni.

5. osztály: 1. Antalicz Balázs (Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Ref. Gimn., fk.: Cseuz Mária), 2. Sebesi Viktória (Koszta isk., fk.: Tóthné Hlavács Mária), 3. Szabados Ágota (Szeged, Alsóvárosi ált. isk., fk.: Dér Istvánné).

6. osztály: 1. Szécsi Zsanett (Petőfi isk., fk.: Fári Andrea), 2. Jakus Petra (Szeged, Madách I. Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. fk.: Kertész Józsefné), 3. Tóth Márk (Makó, Almási Utcai Ált. Isk., fk.: Kincses Tímea).

7. osztály: 1. Szemerédi Katalin (Baksi Ált. Isk., fk.: Keresztes Jánosné),2. Majláth Éva (Makkosházi Ált. Isk., fk.: Teimelné Csapó Judit), 3. Kovács Emese (Petőfi isk., fk.: Fári Andrea).

8. osztály: 1. Nyáry Pál (Petőfi isk., fk.: Fári Andrea), 2. Tari Nikolett (Forráskút, Ált. és Alapfokú Művészeti Iskola, fk.: Kocsis Péterné Hunyadvári Éva), 3. Kertai Nóra (Szeged, Dózsa Gy. Ált. Isk. fk.: Tóth Éva).