2007. május 4.

Légből kapott légimentő?

Egyperces néma felállással adóztak a képviselők az önkormányzat április végi ülésén a közelmúltban elhunyt Zoltai Gábor fideszes képviselő emlékének. Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő a két ülés között történt események beszámolójában elmondta, azonnali kérdést intézett dr. Horváth Ágnes egészségügyi miniszterhez a sajtóban megjelent hír kapcsán, miszerint Szentes helyett Szegeden lesz a dél-alföldi légi mentőbázis.

- A mai lapokból számomra is döbbenetes közleményt olvastam a Magyarországi Légimentő Szolgálat ügyében - jelentette ki a polgármester. - A sajtóközleménynél többet én sem tudok, egyedül Túri Pétert a Légimentő Kht. vezetőjével tudtam beszélni, sem az egészségügyi tárcát, sem Szeged város vezetőit nem értem el ez ügyben. Túri Péter a megdöbbenését fejezte ki, mivel ő is csak a sajtóközleményből értesült mindarról, ami történt. A dolog pikantériája az, hogy a képviselő-testület döntésének megfelelően a terület megvásárlásra került, azt átadtuk az OMSZ Kht.-nak. A cég február 14-én az építési engedély kérelmét a teljes tervdokumentációval erre a területre be is nyújtotta. Az engedélyezés végső stádiumában van, egy szakhatósági hozzájárulás szükséges még annak kiadásához. Feltételezésem szerint a szaktárcánál erről még nem született meg a döntés Azt is hallhattuk, hogy az OMSZ-sok részéről talán csak egy elhamarkodott sajtónyilatkozat az egész.

Szirbik Imre a megyei közgyűlés Szentest érintő döntését, miszerint négy pályázó közül dr. Várkonyi Katalint, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház korábbi orvosát, a szegedi orvos- és gyógyszertudományi centrum szak- és továbbképzési csoportvezetőjét bízta meg a Dr. Bugyi István Kórház igazgatói teendőinek ellátásával - nem kívánta kommentálni. Mint mondta, a város eltökélt szándéka, hogy együttműködjön mindenkivel, aki a kórház ügyét szolgálja.

Kozák János, a pénzügyi bizottság fideszes elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatási, a sport és a szociális bizottság nem tudott megegyezni a három grémium rendelkezésére álló tízmillió forint felosztásáról. Ezért nem hajtották végre a város költségvetési rendeletét. A testület elfogadta az indítványt, miszerint május 15-éig egyezzenek meg, melyik bizottságnak mekkora összeg jusson a keretből, ellenkező esetben a költségvetési hiány csökkentésére fordítsák a pénzt. Ollai Istvánné független képviselő azt javasolta, hogy ha két bizottsági elnök meg tud egyezni, az esetben, ami marad, az a harmadiké, amennyiben nem lehet vele megegyezni.

(lovas)