A Szentesi Múzeum Füzetei sorozatban újabb kötet látott napvilágot. Az "Aki iszik belőle, váljon egészségére!" című nemrég megjelent könyv a harmadik a szentesi múzeumi hagyományokat bemutató kiadványok sorában (a korábbiak: Egy elfelejtett keramikus: Jakó Géza és A bolgárkertészkedés hagyományai Szentesen és környékén). Az új kötet
alcíme igazán árulkodó: Butellakiállítás és pálinkatörténeti konferencia. A bizonyára sokaknak emlékezetes kiállítást 2003. januárjában rendezte a Koszta József Múzeum, a Magyar Kultúra Napján. A könyvet nem csak a pálinka (készítés) kedvelői forgathatják haszonnal, hanem az is, aki a szép iránt fogékony. Olvasmányos stílusa is alkalmassá teszi, hogy elérje célját: bemutatni a múzeum értékes butella-gyűjteményét, egyúttal felidézni a négy évvel ezelőtti kiállítás és előadások hangulatát és bevezetni az olvasót nemzeti italunk, a pálinka több évszázados általános és azon belül szentesi történetébe, valamint készítésének folyamatába. Mielőtt azonban kiderülne, miként is kerül az ital a butellába, érdemes elidőzni annál a kérdésnél, ami még aktualitást ad a könyvnek, vagyis mitől hungarikum? A pálinka száz százalékban gyümölcsből készült párlat, kizárólag hazánkban termett és termelt nemes- és vadgyümölcs, illetve szőlőtörköly és aszú szőlőtörköly az alapanyaga, tartja a szikár szakirodalom. Megemlítik még, hogy a szó kizárólag á-val és ká-val írható, s csak Magyarország használhatja a pálinka és négy osztrák tartomány a barackpálinka nevet.
A könyv Szabó János József szerkesztésében Fülöp Mihály köszöntőjével indul, amellyel a kiállítást megnyitotta. A következő fejezetekben muzeológusok tanulmányait olvashatjuk, elsőként Szűcs Juditnak, a csongrádi múzeum igazgatójának a szentesi pálinkáról közreadott gondolatait. A szerző közelebb hozza az ősi italt annak hagyományain, elkészítésének módozatain keresztül, de nem mulasztja el a - talán sokak által várva-várt - lezárást: a pálinka mértékletes fogyasztásával sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért.
Mód László néprajzkutató, a kiállítás rendezője egyik tanulmányában a 19. századi szentesi pálinkafőzdéket veszi sorra, majd elérkezik a múzeum több mint száz darabos butella-gyűjteményének bemutatásához. A tárgyak többsége valamikor a második világháborút megelőző időszakban került a múzeum tulajdonába, s legkorábbi darabokat az 1810-es évekből őriznek. A díszes cserépedényeken versikék is olvashatók, melyek a feliratos népköltészet termékei. Van köztük hazafias hangvételű, van, ami életbölcsességet tükröz, van tréfás is, miszerint ha tele van, butella a neve, ha nincs benne pálinka, akkor csak zöld cserép. A kötetbeni fotókon is láthatjuk, milyen ötletes hasáb, ovális, vagy menyecskét, katonát formázó pálinkásedényeket készítettek a korabeli fazekasok.
D. J.