Március 15-én, csütörtökön ugyan hány millió magyar fogja énekelni: "Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt." Ki hangosabban, ki halkabban. Én nagyon halkan fogom énekelni és nagyon alázatosan. Meg nem is kis izgalommal is! Mert azt mondom magamnak: hátha nem bűnhődte meg e nép a múltat s jövendőt! S hátha március 15-én este a magyar Himnusz utolsó versszakát kell majd énekelnünk: "Szánd meg, Isten a magyart!" Szánd meg, mert nagyon szánalomra méltóvá tette magát.
Abban azért bízom, hogy igen sokan lesznek, akik szintén szerényen és alázatosan fogják énekelni a "megbűnhődtét", s ezért talán a történelem ura megkönyörül ezen a keresztre feszített országon.
Kisdiák koromban nagyon elhittem, hogy az ezeréves Magyarország Trianonban keresztre feszíttetett, gyermeki lelkem valóban úgy érezte, hogy nincs ország, mely annyira ártatlanul éli a maga nagypéntekjét, mint a miénk.
Azóta kiderült, hogy ártatlanságunk belénk nevelt tudata nem egészen indokolt. De ez mit sem változtatott azon, hogy a hazát úgy kell szeretnem, ahogy azt a tiszta szív és a jól látó szem láttatja velem, hogy ne tarthassam túlzásnak Petőfi lelkendező vallomását: ".szeretem, hőn szeretem, imádom / Gyalázatában is nemzetemet."
Arra azonban legrosszabb álmomban sem gondoltam, hogy 1956 és 1989 csodái után kis hazámat keresztre feszítve kell látnom. Igen. Ma Magyarország a mesterségesen felszított gyűlölködés keresztfáján vergődik. S egyre jobban ezt látja a világ is. S ugye ennek tudatában jogos a kérdés: tényleg megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt? Hiszen nem vad idegenek feszítették keresztre, hanem maga végzi el saját magán ezt a hóhérmunkát.
A Biblia szerint Jézus Urunk nagypénteken halt meg a keresztfán, de még aznap le is vették róla holtan. Ránk nézve az a kérdés, hogy 2007. március 15-én történik-e velünk valami, ami egyenlő értékű egyfajta keresztről levétellel? Vagyis kapunk-e valami biztatást arra, hogy tényleg tovább énekelhetjük a "Megbűnhődte már e nép"-et?
Emlékszem, 1962 októberének utolsó vasárnapján reggel még tele volt a szívem aggodalommal: kitör-e a harmadik világháború Kuba partjainál. Aztán este, - vagyis még aznap - egy világméretű enyhülés következett be. De szeretnék ilyen napot megélni még egyszer életemben itt, hazámban! De jó lenne, ha igaznak bizonyulnának egy szociálpszichológus szavai: "Ne zárjuk ki a kedvezőbb fordulatot sem: . Van esély társadalmi katarzisra."
Hogy 1989 után végre lehessen tapasztalásunk arról, milyen az a himnuszban kívánt "víg esztendő"?
Vági László