2007. március 9.

Baromfitartók kötelességei

A Nemzeti Járványvédelmi Központ tájékoztatása és az állategészségügyi jogszabályokban foglaltak alapján a Csongrád megyében megállapított H5 altípusba tartozó A típusú madárinfluenza vírus által okozott járványkitörés kapcsán az alábbiakban közöljük az állattartókra vonatkozó legfontosabb törvényi előírásokat.

Az állattartó köteles az állattartás tényét a tartási hely, a tartott fajok és létszám megjelölésével bejelenteni, részletes és naprakész állomány-nyilvántartást vezetni. Köteles állata megbetegedéséről, elhullásáról az állatorvost haladéktalanul értesíteni, az állat testét vizsgálatra bemutatni, az állategészségügyi hatóság intézkedéseiben valamint a kárenyhítésben közreműködni. Nagy létszámú állattartó telepeken a bejáratnál kéz- és lábfertőtlenítést köteles üzemeltetni, gépjármű-fertőtlenítést végezni.

Az állattartás során biológiai biztonsági követelményeket is meghatároztak: kötelező a baromfi zárt tartása, a zártan nem tartható baromfit fedett helyen kell etetni és itatni. A vízibaromfi fajok (kacsa, liba) más fajú baromfival, vagy fogságban tartott egyéb madárral együtt nem tarthatók. Ügyelni kell arra is, hogy felszíni vizek baromfi itatására nem használhatók fel, élő madarakat piacra, vásárra, bemutatóra vinni is tiltott.

A vonatkozó törvények szerint a madárinfluenza a bejelentési kötelezettség körébe tartozik. Ennek minden olyan személy köteles eleget tenni, aki tevékenysége során az állatokkal kapcsolatba kerül, vagy azok megbetegedéséről, elhullásáról tudomása van. Az állategészségügyi hatóság madárinfluenza vagy a gyanúja megállapításakor minimum 3 kilométer sugarú védőkörzetet és minimum 10 km sugarú megfigyelési körzetet alakít ki. A góc körül 1 km-en belül található baromfiállományok állami kártalanítás mellett felszámolásra kerülnek. Az állami kártalanítás megállapításakor az állomány forgalmi értékét veszik figyelembe, mértéke ennek 100 százaléka, s a határozat jogerőre emelkedését követően 30 napon belül fizetik ki.

Azonban aki a kötelezettségének nem tesz eleget, vagy megszegi a rendeleteket, állami kártalanításra nem jogosult, és 20 ezertől 3 millió forintig terjedő állategészségügyi bírsággal sújtható.