2007. március 2.

Vízilabda-évtizedeken át

Horváth László Életmű-díja

Az elmúlt év kiváló sportolóit, edzőit köszöntő ünnepségen részesült Életmű-díjban Horváth László, egykori vízilabdázó, a Horváth Mihály Gimnázium testnevelő tanára. Horváth László 1958-ban végzett Testnevelési Főiskolán, majd a Petőfi Sándor Általános Iskolában, utána 1960-tól nyugdíjazásáig a szentesi gimnáziumban tanított. 1939 óta kötődik a vízilabdához. A Szentes MÁV csapatában kezdett játszani, de megfordult a Szentesi Torna Egylet, az MTK a Honvéd és a Szentesi Kinizsi egyesületeiben is.

Főiskolás évei alatt a Főiskolai Világbajnokságon (Párizs, 1958) csapatával 2. helyezést ért el. A Honvéddal háromszor volt Magyar Kupa győztes. A szentesi vízilabda csapat - Horváth László játékos-edzősége alatt az OB I-ben játszott.

- Honnan a vízilabda iránti elkötelezettsége?

- Gyermekkoromtól kötődtem a vízhez, hiszen 8 éves koromig a ligetben laktunk, ahol akkor már volt egy kis uszoda, itt tanultam meg úszni. 1933-ban nyílt meg a nagy uszoda, attól kezdve szinte reggeltől estig ott éltem. Igazából úszásban nem voltam nagy tehetség, viszont a vízilabda nagyon vonzott és a technikám is meg volt hozzá. Később, amikor az élvonalban játszottam, és jól ment a játék, az úszásban lévő hiányosságaim akkor is megmutatkoztak.

- Játszott az MTK-ban és a Honvédban is. Hogyan került a fővárosi csapatokhoz?

- Az érettségi után Budapestre kerültem és másfél évet vízilabdáztam az MTK-ban, majd behívtak katonának. Dombóváron senyvedtem, mint újonc, amikor lejött hozzám a Honvéd vezetősége, akik közölték: ha hozzájuk igazolok, akkor átkerülhetek a sportszázadhoz. Adtak egy óra gondolkodási időt, de szóltam nekik, hogy egy percet sem kérek. Így lettem a Honvéd játékosa, és maradtam is hoszszú éveken keresztül. Bár bajnokságot nem sikerült nyernünk, mégis nagy sikereink voltak, hiszen ötször nyertünk Magyar Kupát és annak elődjeit. Ekkor még a kupa is a bajnoksággal egyenrangú eseménynek számított, így különösen nagy volt egy-egy győzelem értéke.

- Edzőként is nagyszerű munkát végzett.

- Amikor 1958-ban hazajöttem Szentesre, azt a csapatot, amelyik akkor az NB II-ben, és annak is a végén szerepelt, két-három év alatt az NB I-ig vezettem játékos-edzőként. Abban az időben tíz csapatos volt az első osztály, világszínvonalú csapatokkal, és előfordult, hogy egyedüli vidéki gárdaként a Szentes szerepelt a legjobbak között. Csodálatos évek voltak, hatalmas közönség előtt játszottunk itthon, az 50-es medence körül olykor még a fákon is ültek a nézők.

- Ön a sporttól, a mozgástól a mai napig nem szakadt el. Mennyi időt szán erre naponta?

- Fél hétkor kelek, majd futok a ligetben, ezt követően úszom, bár nem sokat, de azt rendszeresen, mindennap, akár esik, akár fúj.

- Több mint negyven éves testnevelői munkáját, valamint a vízilabdázói múltját ismerték el.

- Kicsit el vagyok szokva az elismerésektől, talán ezért is esett jól, hogy gondoltak rám. Örülök annak is, hogy az utcán, a városban érzem azt, hogy az emberek tudják, mit tettem ezért a városért, és a sportágért. Számomra ez a legnagyobb elismerés.

H.V.