2007. március 2.

Fél évszázad a fodrász szakmában

Ötven éve, hogy Tóth Jánosné (képünkön) fodrászként dolgozik. Nyugdíjasként is aktívan munkálkodik, és várja vendégeit a Soós utcában. Ebből az alkalomból kerestem meg, és pályaválasztásáról, munkájáról beszélgettem vele.

Harmadik osztályos tanuló volt a Közgében, amikor megnyitotta üzletét leendő főnöke, Bán Ilonka. Ő odajárt a haját csináltatni. 1957-ben otthagyta az iskolát, mert úgy érezte, fodrász szeretne lenni. 1960-ban végzett, a fodrászat szakmai részét Vásárhelyen, az elméleti részt pedig a Kossuth téri iskolában tanulták délutánonként. Eleinte csak segédkezett Ilonkának, majd beállt hozzá dolgozni. Fél év után elment egy másik üzletbe, majd kiment Mártélyra, ahol tíz évet eltöltött. Sok vendége volt, főként nyáron, mert ott volt az üdülő. Sajnálták, amikor eljött onnan, és sokáig bejártak hozzá Szentesre az ottani vendégei.

Közben férjhez ment, és megszületett a lánya és a fia. Amikor a fia két és fél éves volt, bement az önkormányzathoz és megkérdezte, hogy kaphatna-e ipart a városban. 1971. március elseje óta dolgozik a Soós utcai üzletben, melyet a ház egyik szobájából alakítottak ki.

- Tizenhárom éve nyugdíjas vagyok, de muszáj dolgozni - meséli. Közel negyven évet dolgoztam, és 7304 forinttal mentem nyugdíjba. Ma már nem vállalok sok munkát, megvannak az állandó vendégeim, akik velem együtt öregedtek meg. Gyerekeknek vállalok hajvágást, de például melírt már nem csinálok. Van olyan, hogy egész nap dolgozgatok, de vannak napok, amikor nincs vendég. Nem gazdagszom meg belőle, nem is kérek annyit, mint mások. A kevés pénzből élő nyugdíjasok is szeretik, ha rendben van a hajuk.

A férj, Tóth János is dolgozik nyugdíj mellett. Tejipari szolgáltató vállalatnál dolgozott több mint negyven évig egyhuzamban, és ma is visszajárogat néhány helyre, ahová hívják, és karbantartja a tejipari gépeket.

Soha nem gondolt arra, hogy mást csináljon, vallja be a fodrásznő: Szerettem, és ma is szeretem a szakmámat. Hétfőnként szabadnapos vagyok, de már alig várom a keddet, hogy kinyissak. Talán azért, mert mozgékony vagyok, és nem tudok egész nap a tévé előtt ülni. Szeretem a lakást is rendben tartani. Az üzletben családias a hangulat, jól elbeszélgetünk a vendégekkel. Az új vendégek is azt mondják, hogy jó ide jönni, mert barátságos a hangulat. Nem tudom, mikor hagyom abba a munkát, de addig nem akarom, amíg jól érzem magam benne.

Majzik Andrea