2007. február 9.

Példa a helybeli borászoknak

Ezüstérmes kékfrankos Temerinben

Múlt héten, a kertbarátkör évkezdő közgyűlésén értesülhetett arról minden mezőgazdaságot szerető érdeklődő, hogy dr. Horváth György (képünkön) siller jellegű kékfrankos bora Temerinben vörösbor kategóriában ezüstérmet nyert.

Temerin egy 15-20 ezer fős kisváros Szerbiában, Újvidéktől 20 km-re. Mezőgazdasági terület, de a szőlőtermelés nem jelentős a környéken. Honnan ismeri Horváth György, illetve sok más szentesi és csongrádi kertész és borász ezt a várost, és miért jelentős az idén elnyert ezüstérem?

A délszláv háború végén már több ottani diákja volt a szentesi Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolának. Így kapott meghívást az intézmény, valamint a kertbarátkör a településre, ahol több baráti társaság, kisebb csoport ápolja együtt a hagyományokat, s a magyar nyelvet. Az ottani emberek nemcsak a hagyományőrző körökben találkoznak egymással, hanem a nagy ünnepeket is együtt ünnepelik meg, melyek között kiemelkedő jelentőségű az Illés-napi fogadott ünnep, valamint a Vince-napi borverseny. Előbbi 150 éves hagyományokhoz nyúlik vissza, hiszen másfél évszázaddal ezelőtt Illés-nap környékén több alkalommal verte el a könyék termését a jég. A település lakosai ekkor határozták el, hogy ezen a napon leteszik a kapákat és kaszákat, s ilyenkor többé nem dolgoznak, hanem közösen misére mennek, beszélgetnek, különböző kiállításokon és rendezvényeken vesznek részt, és közösen vacsoráznak. Az utóbbi ünnephez (Vince-nap) pedig egy borverseny kapcsolódik, amely mára egy prominens megmérettetéssé nőtte ki magát annak ellenére, hogy a környék nem híres borvidék. Az itt élő emberek azonban nagyon szeretik a finom borokat, így a hegyvidéki szőlőkből alapanyagot vásárolnak és Temerinben bort készítenek belőle. 7-8 éve pedig Vince napján borbírálatot és versenyt is rendeznek, ahol a környékbeli nedűk mellett magyar borok is megmérettetnek, kiváltképp a bokrosi, a szekszárdi és a Pannonhalma környéki vidékekről. A bírálóbizottság tagjai között olyan szaktekintélyek szerepelnek, mint Hajdú Edit a kecskeméti, illetve Pálffy György a csongrádi borászati cégek képviseletében.

Horváth György bora közel 400 minta között lett vörösbor kategóriában ezüstérmes, amely kiváltképp nagy teljesítmény, hiszen a szentesi gazdák közül egyre kevesebben foglalkoznak borászattal, elfeledkezve ezzel a nagyhegyi talaj kiváló minőségéről. Pedig jó lenne, ha többen foglalkoznának borászattal, hiszen a tavalyi év is jó minőségű, késői szüretelésű, magas cukorfokú és szárazanyag-tartalmú borokat hozott.

Ma már a mezőgazdasággal foglalkozók teljes mértékben kihasználják a termőföldet, hiszen a 1,5-2 méteres sortávolságban ültetett szőlő között nemcsak gyepesítenek, hanem sokan kertészkednek is. A lehetőségek ellenére azonban sok az elhanyagolt terület, a műveletlen termőföld, s egyre kevesebben foglalkoznak kertészettel. Pedig a szakértőktől mindenki kaphat tanácsokat többek között a szentesi kertbarátok körének alkalmain, melynek következő vendége február 12-én Farkas Bálint lesz, aki az adózással kapcsolatban tart előadást az érdeklődőknek.

Cseh-Lakos