Nincs Szentesen olyan ember, aki ne találkozott volna a Besze Fotó névvel. Olyan sincs, akinek ne lenne fényképalbumában a Besze Lászlóné Jucika nénitől néhány képe, vagy falra akasztott nagyítása a szülők, nagyszülők esküvőjéről.
A Besze Fotó egy nagyon ismert belvárosi fényképész-műterem volt Szentesen. Először a Kossuth térnél, majd a városrendezés után a Petőfi utca 5 szám alatt dolgoztak, ahova évtizedeken keresztül érkezetek fiákerekkel, zenekarral és koszorúslányokkal az esküvőjüket megörökíteni kívánók. A műteremben kedves szavakkal, mosolyogva fogadta Beszéné Jucika néni a párokat és szívesen készített róluk jó beállítású, szép képeket, már abban a korban is, amikor még a fényképészmesterek színezéses technikával dolgoztak, s a kiszínezett műtermi képek voltak a legdivatosabbak. Az Ungváron tanult Jucika néni mestere volt a technikának, valamint a harmonikus beállításnak. Így a hivatásában töltött évtizedek alatt, egészen a '80-as évekig az ország számos városából érkeztek hozzá fényképészetet tanulni. Az örökké vidám, kedves, született fényképész pedig szívesen adta át a mesterség fortélyait tehetséges tanítványainak, akik közül sokan eljutottak és nagyot alkottak a világ számos nagyvárosában, többek között New Yorkban és Budapesten. Volt, aki fotóművész vagy fényképész iparos lett, s olyan is, aki a mai napig Szentesen fényképész.
A mindig is lámpás technikával dolgozó Jucika nénitől azonban nemcsak a különböző technikákat sajátíthatták el a tanulók, hanem fürkészhették annak titkát is, hogy hogyan lehet vidám képeket készíteni. Fürkészhették, de nem tanulhatták meg, hiszen Jucika néni veleszületett adottsága volt a morcos gyermekek mosolyra fakasztása, megnevettetése. Ezért lehetett felvételein mindig a gyermekek derűjét és a fiatal párok egymás iránti sugárzó szeretetét és boldogságát látni. Adottságának emlékei ránk maradtak a megszámlálhatatlan általános iskolai és gimnáziumi tablóképen is, amelyek még napjainkban is színesbítik iskoláink folyosóit. Mérhetetlen mennyiségű felvételeivel, portré-, családi- és város képeivel, városrendezés alatt és hídépítéskor készített fotóival örökítette meg a város több évtizedes történetének legfontosabb állomásait egészen a 80'-as évekig, mikor férjével, Laci bácsival Mátra-szentimrére költöztek.
Ezen a hegyek között fekvő településen töltötte el életének utolsó két évtizedét. Sokat sétált, kirándult leginkább a Teréz hegyre, hiszen évtizedekig természetjáró volt és nagyon szerette a hegyeket. A Mátrában élt, de két héttel ezelőtt bekövetkezett haláláig, végig szentesinek tartotta magát és az is maradt. Saját kérésére itt temették el és itt búcsúzhatott el tőle férje, fia és lánya. Itt köszönhettek el unokái, dédunokái, testvére és hozzátartozói, barátai és ismerősei egy héttel ezelőtt a Kálvária temetőben. Ismerősei és barátai, hiszen sokan tartották a kapcsolatot a szüntelenül vidám, emberszerető fényképészmesterrel, aki részévé vált Szentes életének, örök barátokat gyűjtött maga köré, s mindannyiunk emlékezetében tovább él.