2007. február 9.

A két "balesetről"

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerítés. Egy nem akár milyen kerítés. Sopronon túl, de Bécsen innen. Dolga az volt, hogy még a mezei nyulak is fennakadjanak rajta, ha netán keletről nyugatra támad kedvük kirándulni. Ám ezzel a kerítéssel nem is olyan régen, mondjuk tizenhét évvel ezelőtt történt egy baleset. Egy magyar drótvágó olló úgy megsértette, hogy örökre összeomlott megalázottsága miatt.

Azokban a napokban egy idős szentesi lelkipásztor 63/1989. sz. alatti írásos nyilatkozatában ily szavakra ragadtatta magát: "Kérem Istent, hogy segítse ezt a népet a jó kibontakozás irányába. Adjon erőt és bölcsességet azoknak, akiknek nevéhez fűződni fognak a holnap és a holnapután történései. Isten pedig őrizze meg népünket a gyűlölködés és bosszú szellemétől."

Azóta eltelt több mint 16 évnyi idő. És mintha Isten nem mentette volna meg népünket a gyűlölködéstől, ezért a Népszava 2007. január 30-i számában egy filmrendező Sándor Pál, kénytelen volt ezt nyilatkozni: "Önmagában a gyűlölet nem elég." Mintha megzavarodott lelkű népünk már csak a gyűlöletben bízna. Ezért kellett figyelmeztetni, hogy a gyűlölet önmagában nem elég.

Legfeljebb arra elég, hogy egy másik kerítéssel történjék baleset. Tudjuk hol és mikor. Éppen Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, amikor azonban sem a bibliai próféta, Simeon jövendölése, sem a medve ilyenkor szokásos meteorológiai tevékenysége nem volt érdekes, mert baleset történt Budapesten. Lebontatott egy kerítés, mely éppen nem egy égi harmattól áztatott teret védett. Hát erre elég volt a politikai gyűlölködés. De adja Isten, hogy többre ne legyen elég!

Ám meddig lesz a gyűlölködés "nem elég"? Meddig tart még ki ama magyaroknak türelme és józansága, akikről elmondhatja József Attila, hogy "emberhez méltó gondjuk van"?

Ezért nagyon szeretnék térden állva kérni mindenkit, kit ilyesmire kérni lehet, hogy legyen 2007-ben "magyar Thomas Mann", s próbálja meg e két kerítés balesetéből ne csak azt venni komolyan, ami történelmileg valódi, hanem azt is, ami belőlük igazságként kötelező.

És mi ma a kötelező igazság? Az, hogy vegyük a szívünkre azokat a szavakat, melyeket József Attila 70 éve mondott szeretett Flórájának: "hát dicsértessél s hirdettessél,/ minden korokon át szeressél,/ s nehogy bárkiben alább essél,/ mindig, mindenütt megméressél!"

Magyarok! Vigyázzatok, nehogy a gyűlölködésünk elég legyen arra, hogy Európa minden népénél alább essünk! Nehogy hazugsággá keseredjen a szánkban Bánk bán híres éneke: "Hazám, hazám, te mindenem!."

Már nincs messze március idusa. Ezért idejében térdeljünk Petőfi mellé, hogy vele imádkozhassuk: "És Te, Isten magyarok nagy Istene/ Légy népeddel, hű népeddel,/ Jó népeddel, légy vele!" Még he nem olyan jó akkor is!

Vági László