2007. február 2.

Elszántak a Farkasok

Rövid sporttörténeti múlt-ra tekint vissza a Szentesi Farkasok Utánpótlás Sportegyesülete. Élénk érdeklődés mellett tartották meg a 2006-os esztendő záró és a 2007-es évnyitó összejövetelüket. Janiga László (képünkön jobbról), a Szentesi Farkasok USE elnöke így emlékezett vissza:

- 2003 januárjában az akkori csapat (Szentesi TE) vezetői különböző okok miatt nem tartottak igényt rám. Akkor úgy gondoltam, hogy elérkezett a pihenés időszaka. Nem így történt, mert megkerestek szülők, hogy van néhány gyerek, akik nem tartoznak sehová sem és velem szeretnének dolgozni. Az első edzésen hatan voltak. A létszám egyre nőtt, hiszen népmese módjára terjedt a hír. Több egyesületet is megkerestünk a városban, próbálkoztunk, de csak útkeresés volt. Más városok csapatai érdeklődtek, de én nem szerettem volna, hogy a gárda elkerüljön innen. Végül a szülők elhatározására és munkálkodásuk gyümölcseként született meg a sportegyesület. Mottójuk: "Legyen a sportközössége aktív tagja, becsületes, tisztelettudó és a csapatért küzdő büszke játékos."

A céljuk is a mottójuknak megfelelő: az egészséges, rendszerető, tisztelettudó és idős korban is sportoló, Szentesért dolgozó emberek nevelése. Nem igazán az számít, hogy profi játékos lesz-e (természetesen örülnénk neki), hanem a rendszeres mozgás-versenyzés által fizikálisan és mentálisan megerősödött, edzett emberek nevelése a cél, hogy a problémákat, nehézségeket gyorsan átvészelő és megoldó egyének legyenek.

Az utánpótlás egyesület első embere a rövid visszatekintés után, a működésük ideje alatt végzett munkáról így szólt: - Szeretném megköszönni a szülők és a támogatók segítségét, hogy közreműködésüknek köszönhetően sikerült kijutni külföldi tornára (Ausztria), s lehetőség nyílt számtalan hazai megmérettetésre, saját tornák rendezésére. Kiemelve, a családi sportnapot, ahol több mint 100 felnőtt és gyerek küzdött egymással, egymásért a Farkasok közösségét és a családi összetartozást erősítve.

Az előkészítők szerepléséről is beszélt az elnök: - Az 1992-es születésűek voltak a legidősebbek, s ők a középmezőnyben szerepeltek a 2005/2006-os pontvadászaton. A 2006/2007-es bajnokság őszi idényének végén a csoport élén állunk. A dolgokhoz jól álltak hozzá a srácok: sok gólt rúgtak, keveset kaptak. Két év alatt a csapat rengeteget dolgozott. Most is azt vallom: Csak a munka hozza meg a gyümölcsöt. Azon leszünk, hogy minél jobbak, ügyesebbek legyenek. Az első hely a gyerekek motivációja miatt fontos. Számomra nem az, hanem a mutatott játék, hogy mit tanultak, mit sajátítottak el abból, amit megpróbáltam nekik átadni. A város labdarúgásának a sárból való kihúzása nem csak rajtam múlik, hanem a többi egyesületen is, játékosain és az edzők munkáján.

Az eddig mutatott, s látott tevékenység alapján, mint rövid múltra visszatekintő utánpótlás egyesület elnöke kijelenthetem, hogy érdemes volt elkezdeni a gyerekekkel való foglalkozást. Úgy vélem a nevünk tükrözi azt az elszántságot, akaratot, kitartást, együttműködést, amely a vadon élő farkasokat jellemzi.

Dunás V. Zoltán