2007. február 2.

Megegyezés az orvosokkal

Megtörtént a megegyezés az önkormányzat és az orvosok között az ügyeleti szolgáltatást illetően. Ezzel kapcsolatban Szűcs Lajos alpolgármester lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a problémák azzal kezdődtek, amikor az önkormányzat az ügyeleti szolgáltatást a mentőkkel megegyezve átadta. Előtte közalkalmazottak voltak az orvosok, így osztották be őket.

- Nem mi irányítottuk az ügyeletet - tájékoztatott az alpolgármester. - Az orvosok a mentőkkel kötöttek szerződést az ügyelet ellátására Erre a mentőszolgálatnál kialakítottak egy helyiséget. Nem is volt baj egy darabig, mígnem az orvosok kezdték abbahagyni az ügyeletet, úgy, hogy maga az ügyelet megmaradt ugyan, csak másoknak adták át, így előfordult, hogy egy-egy orvosra sokkal több ügyelet jutott. A kérdés az volt, hogy ki ügyeljen és mikor.

Szűcs Lajos alpolgármester még az előző ciklusban megkezdte a tárgyalásokat az orvosokkal, akiknek több volt a terhelése, azok panaszkodtak. Első körben közölték, hogy nekik nem kötelező ügyelni, miután a város a szolgáltatást kiadta a kezéből, nem állnak szerződésben az önkormányzattal. A városvezetés ezt másképpen látta, a javaslat úgy szólt, hogy üljenek le, beszéljék meg a dolgot. Ment a huzavona, egy-egy szerződés körül eltelt három-négy hónap is. Az önkormányzat közben megszüntette a gyermekügyeletet a mentőállomáson, azt áthelyezték a kórházba, az ügyeletet az intézmény orvosai vállalták föl. Ma is így van éjszaka.

- A felnőtt ügyeletnél közeledtek az álláspontok. Közben pályáztunk az Országos Mentőszolgálatnál közel 10 millió forinttal, egy új helyiség kialakítására, és egy új ügyeleti kocsi vásárlására. A mentőszolgálat műszerállománya is gyarapodott. Akkor úgy láttuk, most már elkerülhetetlen a megegyezés. Meg is történt, mindenki aláírta a szerződését. Az ügyelet most a következőképpen történik: napi rendelés van délelőtt, délután felnőtt ügyeletet tartanak 3-tól 7 óráig, este 7-től reggel 7 óráig pedig a mentőszolgálatnál látjuk el a felnőtt betegeket.