2007. január 19.

Fontos két pont a tarsolyban

Sima meccs lehetett volna, ha kimaradt helyzeteinek legalább a felét értékesíti a Legrand-Szentesi VK férfi vízilabda csapata a Szolnok ellen. Mivel nem így történt, ezzel önmagának tette nehézzé a mérkőzést a gárda, de végül sikerült begyűjteni a fontos két pontot, a többi utólag már nem számít.

Torday remek ívelésével, majd Németh Dániel góljával 2-0-ával indított a Legrand, míg a vendégek kizárólag büntetőből tudtak eredményesek lenni. A második negyedben mindkét oldalon számtalan lehetőség maradt kihasználatlanul, egyedül Döbrőssy tudott túljárni Veres kapus eszén, így félidőben 3-1-re vezetett a Szentes. A következő nyolc perc is a mieinkről szólt, ekkor 5-2, majd a negyed végén 7-3 állt az eredményjelzőn, minden pofon egyszerűnek tűnt. A Szolnok az utolsó játékrészben azonban egy rettenetesen mély gödör aljáról felkapaszkodva nyílttá tudta tenni a találkozó kimenetelét, olyannyira, hogy a végén még a döntetlen lehetősége is benne volt a partiban. A roppant izgalmas hajrában azonban remekül védekezett a Szentes, és bár ebben a negyedben egyetlen egyszer sem sikerült a szolnoki kapuba találni, egy gólos előny megmaradt az öszszecsapás végére. A 7-6-os siker után Berki András vezetőedzőtől megtudtuk, hogy nagyon alaposan felkészültek erre a találkozóra, minden lehetséges játékhelyzetet többször is átrágtak a taktikai megbeszéléseken.

Az összecsapáson a céljuk egyértelmű volt: a saját játékukat kellett ráerőltetni ellenfelükre. A játékosok átérezték a találkozó fontosságát, ennek megfelelően fokozatosan elhúzott a szolnokiaktól a Szentes. Az utolsó negyedben aztán előjött a rutintalanság, és a gólkülönbség megőrzése, megtartása helyett elkapkodták a lehetőségeiket, ami esélyt adott a Szolnok felzárkózására. Végül sikerült begyűjteni a két pontot, amivel stabilizálták a helyüket a tabellán. Vasárnap este 18 órakor megyei rangadót játszanak a ligeti uszodában, a három egykori szentesi játékossal - Komlósi Péterrel, Tóth Lászlóval és Juhász Zsolttal - felálló, esélyesebbnek tartott Szeged lesz a Legrand ellenfele.

H. V.