Általában egy-egy koncert előtt jelennek meg soraim, mellyel a soron következő zenei eseményre invitálom a zenekedvelőket, ezúttal azonban, rendhagyó módon, egy már lezajlott hangversenyről szeretnék beszámolni. Úgy gondolom, január 4-én olyan kivételes és hamisítatlanul magas színvonalú zenei esemény színhelye volt a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola, hogy nem maradhat szó nélkül. A Végh Sándorról elnevezett zenei est keretében rendezett kamarahangversenyre sokan jöttek el, hiszen öt nagyszerű, ismert művész lépett fel.
A névsor impozánsnak ígérkezett, hiszen nálunk és külföldön is elismert, nagyra értékelt, mi több, "befutott", ünnepelt muzsikusok, akik ezúttal a szentesi közönséget kápráztatták el művészetükkel. Meghallgathattuk Csordás Klára énekművészt, Várjon Dénes és Simon Izabella zongoraművészeket, Keller Andrást a Keller vonósnégyes alapító hegedűművészét, valamint a leginkább ismert muzsikust Perényi Miklóst, Kossuh-díjas gordonkaművészt. Játékukkal most is igazi ünnepet teremtettek, megérintettek mindenkit, aki ott volt. S mi, hallgatók ismét egy nem mindennapi élménnyel lehettünk gazdagabbak.
Nos változatos, lelket, gondolatot megindító zenék követték egymást.
Először Bartók Nyolc magyar népdalát érzékeny, mégis erőteljes kontúrokat felvonultató előadásmódban élvezhettük, s úgy gondolom hangulatában jól előkészítette a hallgatóságot a következő, általában sötétebb tónusokat is felhasználó, néhol egészen fájdalmas érzéseket is felvonultató Enescu darabra. A román zeneszerző 3. hegedű-zongoraszonátáját Várjon Dénes és Keller András játszották. Egy olyan zsenialitással előadott, színes, a nyugtalant a nyugodttal ötvöző, különleges előadás volt, melyen keresztül egy sajátunknak érezhető világkép elevenedett meg. Kivételes pillanatokat lehetett átélni, kivételes előadásban. Élmény és öröm volt látni, hallani őket, figyelni arcukat, figyelni a mozdulatokat, azt a folyamatot, mely által ember és művészet eggyé olvad. Talán ilyen dolgokra szokták azt mondani, hogy velük a zene varázslatában lehetett részünk. De folytatódott ez a varázslat, ugyanis a kiadott műsortól eltérően, a Bartók által, két zongorára átírt hét mikrokozmosz is felhangzott, ami kedves meglepetés volt. Mindezt a lelkes közönség szűnni nem akaró tapsa viszonozta.
Végezetül az Új világ című szimfóniájáról elhíresült Dvorák Dumky-triója került sorra, a Keller, Várjon és Perényi hármassal. Igazán vártuk őket és örültünk, hogy annyi év után ismét Szentesen hallhatjuk Perényi Miklóst. Megérte a várakozásért, e felfokozott érzelemmel teli nézőtéren a hallgatóság vastapsával köszönte meg az estét.
Szinte elröppent ez a közel másfél óra, és talán azzal a tudattal térhettünk otthonunkba, hogy van még igény ebben a városban is a zene művészetére, a szép zenére és a kiváló előadókra.
Mészárosné Surányi Olga