<<< Vissza

Mindenkinek jóakarat adassék!

2006. december 22.

Isten kegyelméből 2006 karácsonyának küszöbéhez is elérkeztem. S megvallom, nagyon hálás vagyok érte. Így aztán a kedves olvasó elhiheti, hogy tele van a szívem köszönettel azok iránt is, akik rendszeresen olvassák kis írásaimt, és kiérzik belőlük, tele vannak az igazság keresésével és a jó akarásával még olyankor is, mikor netán vitathatóak állításai. Miért lennék 89 évesen tévedhetetlen?

Mégis - mikor talán utoljára kívánhatok áldott karácsonyt - nagyon szeretnék valami vitathatatlan igazságot látni és láttatni.

Az tény, hogy az 1844/45-ös karácsony után az ifjú Petőfi prófétai lélekkel tett fel olyan kérdést, mely pontos választ kapott pontosan 100 év után. E kérdés így szólt: "Lesz-e sors, óh lesz-e Isten,/ Aki minket megsegít?/ A nagy Isten szent kegyéből/ Jő-e megváltási jel?/ Lesz-e még e nemzet olyan/ Hogy halált nem érdemel?"
S mivel tudom, hogy Petőfi bibliai ismeretei sem akármilyenek, ezért világosnak tűnik, hogy az ő érzékeny szívét nagyon megérintette karácsony evangéliumának következő angyali utasítása: "Ez lesz nektek e jel: találtok egy kisdedet, pólyába takarva és jászolba fektetve." Ezt ő megváltói jelnek fogta fel, és az volt a problémája, hogy a magyar nép kaphat-e ilyen jelet? Tekintettel arra, hogy "A magyar nemzet" című versében egymás után ötször is leírja: ez a nép "életet érdemel."

Természetesen nem dolgom, hogy egy 22 éves fiatalember ily szigorú ítélkezését minősítsem. De az biztos: száz évvel később az történt e néppel és Budapesttel, ami arról tett bizonyságot: ez a nép többet ennél nem érdemel.
S azóta? Vajon 2006. október 23-án, - előtte és utána - az történt velünk, aminek történnie kell egy olyan néppel, mely életet érdemel?

Ha e kérdéssel fejezném be írásomat, nem mondhatnám, hogy vitathatatlanul igazságot vetettem papírra. De ha mindehhez hozzáteszek valamit, akkor talán olyasmit kívánok minden magyarnak karácsonyra, amin nem lehet vitatkozni. Ez pedig a karácsonyi angyali kórus két szava: békesség és jóakarat! S mikor ezt a szót leírom, hogy jóakarat, akkor ezt így értelmezem: adassék meg szegény népünknek, hogy 15 millió szívben felébredjen a békét teremtő jóakarat, mely még a rossz emberben sem halt meg, hanem csak alszik. S talán nem is kellene 15 millió jóakarat felébredése ahhoz, a történelem Urának irgalma és emberszeretet azt mondaná: "nekem most ez is elég." Ezért én a magam részéről ebben bízom, s így imádkozom a himnuszt: "Szánd meg Isten, a magyart!."
Így kérem az Úr áldását édes mindnyájunk karácsonyára! Még azokéra is, akik másként gondolkoznak! Mert ennyi jóságra csak képesnek kell lennie egy magamfajta öreg magyarnak!

Még egyszer: mindent köszönök mindenkinek!

És jöjjön mennyből az angyal.!

Vági László


<<< Vissza