Biztos vagyok benne, hogy a mai napon sok igehirdetés kezdődik ezzel az ünnepi kérdéssel. Azt meg merem remélni, hogy sokan nagyon őszintén és nagyon kíváncsian szeretnének találkozni István király lelkével, aki a maga idejében - a neki rendelt történelmi pillanatban - azt tette amit tennie kellett: az akkori időknek megfelelő formában európaivá és kereszténnyé tette a magyar népet. Ezt az Ő akkori apostoli és királyi tettét hamar felismerte és elismerte az akkori Nyugat. De 15 évvel ezelőtt korunk nagy pápája, II. János Pál is, itt Budapesten ismerte el, hogy a kereszténység beívódott a magyar nép gondolkodásába, amit én merek úgy értelmezni, hogy mi akkor is keresztények vagyunk, ha eszünk ágában sincs annak lenni. S akik ma kritizálják korunk keresztényeinek magatartását, azok is keresztény elvekkel szembesítenek minket, azaz magunkon mérnek meg minket. Ezért próbáljunk meg hálás szívvel, szépen ünnepelni a mai napon! Igen, hadd ragyogtassa az Úr az Ő szent Arcát felettünk, hogy a mi ünnepi járás-kelésünk felfrissítő zarándoklás, kirándulás legyen! Hová? Hát ahhoz a három kőhöz, mely a mai napon - ha nem tiltakozunk ellene, - meg akar szólítani bennünket, mert fontos üzenete van hozzánk. A híres "Hegyi Beszéd" köve az első, amelyen ülhetett Urunk Jézus, mikor elmondta a híres tanítását a 8 boldogságról. Azon ülve figyelmeztetett minden építkező embert és országot arra, hogy nem homokra, hanem sziklákra kell építkezni. Még államférfi se akarjon lenni senki, aki nem hisz a legfontosabb erkölcsi normák nélkülözhetetlenségében, hanem csak pillanatnyi hatalmi érdekekben. A nép pedig, ha nem akar tévedni, felejtsen el ígérgetésekben bízni, mert azok csak olyanok, mint a por, melyet még egy szellő is fel tud kavarni, s egyenesen a szemünkbe fúni, hogy ne, lássunk tőle! A Hegyi Beszéd kövétől aztán zarándokoljunk át ezer évet és érkezzünk el István király kövéhez. Ahhoz a sírkőhöz, mely az Ő holttestét takarta Székesfehérváron 1038-tól 1083-ig. Ez a kő arról nevezetes, hogy nem mozdult. Hiába akarta felemeltetni a szenté avatási ünnepen László király minden igyekezete, a kő nem mozdult. A nagy akarású királynak előbb bekellett hódolnia egy halk apácai üzenet előtt, mely azt parancsolta: előbb a megbocsátás, s csak aztán a ceremónia! A király bocsássa szabadon ellenfelét, Salamont, s csak aztán következzék a szent király sírkövével való megmérkőzés. Ha az ország keresztény, ha egy szentté avatással akarja magára felhívni Európa figyelmét, akkor tartsa be Jézus úr parancsát: "Mielőtt ajándékodat oltárra teszed, előbb békülj meg ellenfeleddel!" A dolgok krisztusi rendje ilyen! S ez a rend-rendelt időben- bizony még rendhagyó eszközökre is képes. Ám ha betartatik, akkor a legsúlyosabb kő is játszi könnyedséggel megemelhető. Ez történt akkor: 1083. aug. 20-án, 923 évvel ezelőtt. De ilyesminek kellene történnie velünk a harmadik évezred küszöbén. Erről 2000-ben egy nagy ünnepség alkalmával a debreceni református püspök Bölcskei Gusztáv tett bizonyságot úgy, hogy elmondta István király kövének legendáját. Nyílván azzal a szándékkal, hogy rádöbbentse a magyar társadalmat arra: könnyebb volt megszabadulni a bolsevista világhatalom ránk nehezedő kövétől, mint egy szebb és ígéretesebb jövőt felépíteni, ha az ország egyik fele hagyja magával elhitetni, hogy miért kell gyűlölni a másikat. Biztos, hogy a mai idők magyar csodája az lenne, ha lenne valaki, vagy lennének valakik, akiknek elhinnék a jóakaratú magyarok, hogy gyűlölködéssel nem lehet messzire jutni. Ilyen valaki lehetne- mondjuk- az a magyar apáca Salkaházi Sára, akinek boldoggá avatása szeptember 17-én esedékes. És most lélekben keressük is fel azt a követ, amelyről a Dunába lőtték Őt 1944 karácsony - harmadnapján a megtébolyult nyilasok. Az volt a bűne, amiért most megdicsőítik, hogy védte az üldözött zsidókat. Benne így realizálódott István király keresztény kezdeményezése. Így volt hű az ezeréves örökséghez és így próbálta lemosni a gyalázatot ama magyarok becsületéről, akik azokban a tragikus években csak attól voltak keresztények, hogy írásban tudták igazolni, hogy nem zsidók. Ennek a magyar szerzetesnővérnek hatalmas ereje abból táplálkozott, hogy volt életprogramja. Nem is akármilyen. Prófétai, melyet Izaiás prófétától kölcsönzött: itt vagyok, engem küldj! Ez a küldetéstudat vezényelte el Őt végtére is arra a Duna-parti kőre, ahonnan a Duna hullámai a mennybe vitték. Számára ez volt Illés szekere. Küldetése úgy tűnik nem ért véget. Szeptemben 17-én megszólítja a magyar népet, s nagyon ünnepélyesen megkérdezi: "Magyarok! Hogy álltok bűnbánat és megbocsátás dolgában? Képesek vagytok-e kiengesztelődésre? Gyermekeitek és unokáitok képesek lesznek-e tőletek megörökölni István király örökségét azzal, hogy felmutatjátok neki a krisztusi erkölcs legelemibb törvényeinek életerejét, melyek egyben az általános emberi erkölcs alapjai is? Isten őrizzen meg minket, magyarokat, és a magyar szentek is azért imádkozzanak nehogy népünk még történelmének csodás eseményeit, 1456-és 1956-ot se tudják megünnepelni. Ez nem történhet meg! Isten áldd meg a magyart jókedvvel" - azaz azzal, hogy végre tudjon ünnepelni és már közeli időkben Isten arcának fényében járni-kelni. Amen. (A Rádió Szentesben augusztus 20-án elhangzot beszéd.) Vági László

<<< Vissza