<<< Vissza

Ez már fesztivál

2006. augusztus 11.

 
Ha szeptember első szombatja és Szentes, akkor lecsófőzés.Így lesz az idén is immár ötödször, e kis jubileum kapcsán érdemes áttekinteni az eddigieket. Az 1990-es évek végén vetődött fel először, hogy legyen egy jellegzetes szentesi ünnepnap. A zöldséghajtatás volt a kiinduló pont, így például 2001 júniusára zöldpaprika fesztivál tervezete készült, s mint oly sok kezdeményezés, ez is hamvába holttá vált. Képben maradt viszont a lecsó, melyre az Áfész fiatal, új elnöke, Mészáros Zoltán, rávágta, csináljunk lecsófőzést. Nem ment könnyen, sok győzködés kellett ahhoz, hogy rávegyünk néhány embert, aki vállalja, hogy az utcán, bográcsban lecsót főz, ami utóbb kiderült, nem is olyan könnyű.

Kezdettől fogva mondogatom, az az igazi ünnep, melyet egy közösség (város) elfogad és magáénak érez. Így a lecsó is rólunk s nekünk szól, függetlenül attól, - melynek nagyon örülünk - hogy az ország sok településéről, sőt már külföldről is sokan itt vannak, így ma már nemzetközivé váltunk.

Áfész, ma már Hunor-Coop Zrt. nemcsak a főzés lebonyolítását vállalta, hanem családi nappá formálta az eseményt, melyben a kicsik és a nagyok egyaránt szórakozhatnak. Minden évben, most is, az ünnep délelőttje gyerekprogramokkal indul (korongozás, üvegfestés, szövés, gyöngyözés, stb.). A délután a főzésé, közben estig kulturális, szórakoztató programok váltják egymást a nagyszínpadon. Ezekben szívesen láttuk, látjuk a helyi csoportokat, együtteseket, de természetesen népszerű művészek is voltak (Gergely Róbert, Princess, Balázs Pali, Fenyő Miklós, Auth Csilla, Solymos Tóni, stb.) Idén talán Rúzsa Magdi?

Vecseri Sándor vezetésével egy-egy társadalmi zsűri próbálkozott a lecsóköltemények elbírálásával, érdemes végigfutni az eddigi eredményeken: 2002-ben 36-an főztek, 1. Tóth Sándor, 2. Szűcs József, 3. Geréné-Feketéné. 2003-ban 49-en főztek: 1. Soós-Elefánti, 2. Füzesi Ferenc, 3. Árpád Rt. csapata. 2004-ben 77-en főztek, 1. Orosz Andrea, 2. Soós Éva, 3. Nagy Jánosné. 2005-ben 117-en főztek, 1. TÉSZ II. csapata, 2. Kvasznicza István, 3. Rotary csapata.

Az idén ki nyer? Most egy kicsit más lesz a díjazás, de ez legyen meglepetés. Egy kicsit másabb lesz a lecsófőző-családi nap is, hisz mind a résztvevők nagy száma, mind a látogatók 10 ezres tömege, már nem egy kis házi főzőcskét talál, hanem igazi fesztivált. Már előző nap, pénteken este várunk mindenkit egy kis hangolásra, azaz szalonnasütésre, a főzőhelyek és az asztalok már ekkorra kint lesznek. Szalonnasütés mellett innivaló és műsor is lesz.

Péntekre és szombatra is hívunk minden régi és új résztvevőt, egyszer mindenkinek ki kell próbálnia a bográcsos lecsófőzést, nem is olyan könnyű. Négy év tapasztalata alapján mondom, hogy még lecsó nem maradt a bográcsban. Jöjjünk össze ismét egy kis főzőcskére, gondtalan beszélgetésre, barátkozásra. Előzetes jelentkezés a Hunor-Coop Zrt. központjában, telefon: 562-232.

Dr. Horváth György


<<< Vissza