<<< Vissza

Szentes katonai megszállása
145 éve történt - Erőszakos adóbehajtás (VII.)

2006. augusztus 11.

 
Megszálló császári dragonyos

Elsőként Tomcsányi József főispánt keresték fel, s kérték a támogatását. Tomcsányi tehetetlennek bizonyult. Következő útjuk az Országos Pénzügyigazgatósághoz vezetett. Itt azt a határozott választ kapták, hogy Szentesről a megszálló katonaság nem vonható el, mégpedig azért nem, mivel elsősorban Szentes segítette Csongrád városát abban, hogy az adóbehajtó katonasággal olyan hoszszú ideig dacolhasson. A küldöttek ezzel a válasszal nem térhettek haza. Felkerestek több tekintélyes országgyűlési képviselőt, s megvitatták velük a további lehetséges lépéseket. Többek tanácsára még az éjszaka folyamán Bécsbe utaztak, és kihallgatást kértek gróf Forgách Antal főkancellártól. A kancellár fogadta őket, s megígérte, hogy támogatni fogja a város ügyét a pénzügyminiszternél. Közbenjárására a pénzügyminiszter augusztus 9-én fogadta a szentesi küldötteket. Oroszi Miklós részletesen beszámolt a város helyzetéről. Külön kiemelte, hogy Szentes földművelésből élő lakossága nem tudja az évi termést betakarítani, mert a házát kénytelen őrizni a beszállásolt katonáktól. Ez a kincstárra nézve is káros - érvelt a polgármester -, hisz a megtermelt gabonából tudnák előteremteni az adófizetéshez szükséges összeget. Végezetül kérte a katonaság Szentesről való elvonását, s az egzekúciónak legalább 6 hétre történő felfüggesztését. A kérést annál inkább méltányolhatónak tartotta, mivel Szentesen az adófizetés már augusztus 4. óta szakadatlanul folyik. A pénzügyminiszter válaszában kijelentette, hogy a kérés teljesíthető, de előbb ellenőriztetni fogja, hogy az elmondottak mindenben megfelelnek-e a valóságnak. A kihallgatás végén megígértette a küldöttekkel, hogy a szentesiek a katonaság elvonulása után sem függesztik fel az adó befizetését. Ellenőrzésképp nyomban telegrafáltatott a szegedi pénzügyigazgatósághoz. A küldöttek által elmondottak igaznak bizonyultak, így határozott ígéretet tett a katonaság elvonására.

Orosziék augusztus 12-én tértek haza Szentesre. Beszámolójukban hangsúlyozták, hogy csak átmeneti sikerről van szó, hisz az egzekúció felfüggesztése csak szeptember 15-ig tart, és az adófizetés elakadása esetén folytatódni fog.

A felsőbb utasítások értelmében a katonaság augusztus 15-én kivonult Szentesről. Ezt követően a városi elöljáróság kimutatást készített a közköltségen történt élelmezés főbb kiadásairól. Eszerint a katonák augusztus 4-15 között elfogyasztottak 42 mázsa húst, 57 akó bort és 7 akó pálinkát (1 akó = 54,30 liter). Ezek összkiadása megközelítőleg 1340 forintra rúgott. Ezen felül a várost "végrehajtási költség" címén további 284 forint befizetésére kötelezték. Ezekhez járultak az egyes lakosokat sújtó kiadások és károk. E nem csekély tehertétel elenyészővé válik, ha összehasonlítjuk Csongrád város egzekúciós kiadásaival, amely több mint 40 ezer forintra rúgott. A szentesi elöljáróság lakosságot tehermentesítő politikáját tehát siker koronázta. Ennek ellenére hosszú időn át nyomasztó emlék maradt az erőszakos adóbehajtás.

Labádi Lajos


<<< Vissza