<<< Vissza |
Elázva buliztak |
2006. augusztus 11. |
![]() Szerencsére a nagy vihar csak csütörtökre tartogatta magát, és ekkor nem ártott a gumicsizmát előkeresnie annak, aki mégis lemerészkedett ide. De sokan ezt meg is tették, és igazán magával ragadó látványt nyújtott a szakadó esőben táncoló tömeg. A többi napon azért már kegyesebb volt az időjárás. Augusztus 5-én, szombaton pedig, már nem kevés időt vett igénybe eljutni egyik helyről a másikra, annyian voltak. A vállalkozók nem panaszkodhattak. Igaz, a Tisza hosszú áradása miatt kissé nehezen indult be a nyári szezon, de mostanra megint szépen kialakították az üdülőt, a gáton is kavicsos, majd betonút vezet végig, és néhány hete már folyamatosak a bulik. Persze minden nyáron a "Napok" a kedvenc, és ez viszi a pálmát. Most sem volt hiány koncertekben. Fellépett többek közt a Republic, az EDDA, vagy a Kispál és a Borz. Azonban nem csak a csongrádiak törzshelye ez, mert az ország minden részéről találkozni itt emberekkel. A szentesi fiatalok többsége is folyamatos vendég. Rengetegen járnak át rendszeresen, ki kocsival, busszal, motorral, biciklivel, vagy (a legelvetemültebbek) akár gyalog is... Ennek talán az is lehet az oka, hogy városunk nem büszkélkedhet éppen pezsgő éjszakai élettel, és szórakozóhelyekben sem bővelkedünk túlzottan. Nyáron pedig nincs jobb a szabadtéri buliknál. Szóval kinek ne érné meg átjönni?! Még ha csak azért is, hogy láthassa a napfelkeltét a folyó felett másnap reggel, miután felébredt a parton. De az biztos, hogy még az az ember is a sokatmondó elcsépelt mondattal búcsúzna tőlem, aki így járt, hogy: "Jövőre ugyanitt, ugyanekkor!" Kép és szöveg: Mészáros Mariann |
![]() |