<<< Vissza

A Klauzál Társaság látogatása

2006. július 21.

 
A társaság tagjai a levéltár kutatótermében. (A szerző felvétele.)

Az elmúlt év februárjában telefonon keresett egy számomra ismeretlen férfiú, aki dr. Dobos Károlyként, a Klauzál Gábor Társaság elnökeként mutatkozott be. Elmondta, hogy az internetről szereztek tudomást arról, miszerint Szentes városa is több szálon kötődik Klauzál Gáborhoz, a kiemelkedő reformkori politikushoz, későbbi 1848-as miniszterhez, ezért szeretnék közelebbről is megismerni ezeket az emlékeket.

Érdeklődése csak fokozódott, amikor tudattam vele, hogy levéltárunk őrzi Csongrád vármegye régi okmányait, köztük a Nemesi Közgyűlés jegyzőkönyveit és iratait, amelyek között számos Klauzál Gábor által írt országgyűlési követi jelentés található. Dobos úr nyomban tudakolta, hogy mikor tekinthetnék meg ezeket a rendkívül értékes dokumentumokat. Mivel a levéltár épülete átalakítás alatt állt, kértem a türelmüket.

A kapcsolat nem szakadt meg, folyamatos levelezésben maradtunk. Elszaladt egy év, míg végre idén július elsején fogadni tudtuk a Klauzál Társaság tagjait a megszépült volt megyeházán. A program rövid városismertetővel és levéltár-ismertetővel kezdődött. A vármegyei raktárban megtekintették a megyegyűlési iratokat, valamint a régi Országgyűlési Naplók gyűjteményét. A legtöbb időt természetesen a Klauzál-levelek tanulmányozásával töltötték, melyeket fénymásolatban magukkal is vihettek. Az elnök elmondása szerint a Szentesen kapott dokumentumok a legértékesebb darabjai eddigi Klauzál-gyűjteményüknek.

Megtekintették a Koszta József Múzeum és a levéltár közös rendezésében készült Szentes város évszázadai című állandó helytörténeti kiállítást. A reformkori tablók mellett eredetiben láthatták az Örökváltsági szerződést, amelynek megalkotását Klauzál jogi tanácsokkal segítette. A Joó Béla festőművész által készített életnagyságú Klauzál-portré előtt csoportkép is készült.

Fehérasztal melletti beszélgetésből derült ki, hogy a társaság foglalkozás szerinti öszszetétele igen változatos: orvosdoktorok, tanárok, mérnökök, vállalkozók stb. Ami összehozta és összeköti őket, az a budatétényi lakhely, illetve Klauzál Gábor emlékének ápolása, munkásságának alaposabb feltárása és bemutatása. Az ugyanis még általánosan ismert, hogy Klauzál a szabadságharc leverése után tétényi birtokára vonult viszsza, de azt már csak kevesen tudják, hogy igen tevékeny életet élt. Gazdálkodásba fogott; híressé vált szőlészete és borászata. Az addig gyermektelen férfiú 1854-ben, 50 évesen újraházasodott, s hamarosan két gyermeke született. A politikával sem szakított végérvényesen, amennyiben az 1860-as évek elején barátjával, Deák Ferenccel megkezdték a kiegyezési tárgyalások előkészítését. E munkálatok közben ragadta el a halál 1866. augusztus 3-án (éppen 140 éve ).

A program városi sétával folytatódott, amelynek a végállomása a Klauzál Gábor Ált. Iskola volt, előtte a Máté István szobrászművész által készített Klauzál mellszoborral. Rendkívül nyitott, érdeklődő, közvetlen modorú, barátságot ébresztő személyeket ismerhettünk meg a tétényi Klauzál Társaság tagjaiban. Elmondásuk szerint városunk, valamint a meglátogatott intézmények és emlékhelyek rendkívül kellemes benyomást tettek rájuk.

Búcsúzáskor a levéltár részéről helytörténeti kiadványokkal kedveskedtünk; cserébe egyedi készítésű, számozott palackos borokat kaptunk, a címkén Klauzál Gábor portréjával. Kölcsönösen annak a reményünknek és szándékunknak adtunk hangot, hogy ez a szentesi találkozó egy tartós, szakmailag gyümölcsöző kapcsolat nyitányát jelentette.

(Aki bővebb ismereteket szeretne szerezni a társaság munkájáról és szentesi útjáról, az nyissa meg a Klauzál Társaság honlapját: www.klauzal.hu)

Labádi Lajos
levéltár-igazgató


<<< Vissza