<<< Vissza

Elnöki aláírás után

2006. július 21.

 
Hát tényleg gyorsan telik az idő! Tegnap, hétfőn még arról fogalmaztam meg egy tréfásnak szánt párbeszédet, hogy milyen indulatokat és gondolatokat kavart fel a foci világbajnokság a szurkolókban.

De már hétfőn kiderült, hogy a Zidáne-nak kiosztott piros lapnak szakálla nőtt. Gyorsan túlhalad rajta az idő. Legalábbis itt, hazánkban. Mert a köztársasági elnök - sok izgalmas találgatás után - aláírta a parlament által megszavazott - minek is nevezzem? - törvénycsomagot.

Hosszú életem során nem egyszer éltem át olyan pillanatokat, mikor úgy lehetett érezni a megenyhülést, mint forró nyári napon a szellő kellemes fuvallatát. Ezen a hétfőn is ilyesmit éreztem. S ilyenkor előkapaszkodik lelkem mélyéből egy kis reménységféle. Egy kis "hátha!"

Nem értek a gazdasági törvényszerűségek leolvasásához. A politikai érdekek csatározásaihoz meg semmi kedvem nincs hozzászólnom, s magamat is valamiféle párt-elfogultság gyanújába kevernem. De mintha ez a hétfői enyhület jobbról is balról is cirógatná a szívemet.

Hátha ebből a mostani "tohuvabohu-ból", ebből hibátlanná meg nem szerkeszthető kezdeményből lesz valami! S mert az ország első embere is nevét adta hozzá, hátha rájön minden magyar polgár arra, hogy itt és most már tényleg a haza sorsáról van szó!

Akkor hát fogjunk piánóra minden mesterségesen felerősített fortét! És lassan, de biztosan hatalmasodjon el a szívek felett valami ünnepi emelkedettség! Hiszen már nagyon közeledünk október 23-ához! S nagyon kívánatos lenne, ha belekóstolhatnánk abba az érzésbe, melyről azt írja a zsoltáros, hogy "boldog az a nép, mely tud ünnepelni."

S hátha beindulna a közgondolkodásban egy olyan fordulat, melyet akár nevezhetnénk megtérésnek is. Mert ne hazudjunk magunknak, hogy nincs szükségünk radikális szemléletváltásra!

Olyan szerencsés elváltozásra, melynek első eleme az lenne, hogy Petőfivel "elcsodálkozzuk magunkat" így: "Isten csodája, hogy még áll hazánk!", a továbbiakban pedig még a nem vallásos magyar is eltökéli magát valamiféle "bravúrra", melyet József Attila így nevezett néven: "Istent csinálok." Ő édesanyjáért akart istent csinálni, mi pedig hazánkért határoznánk el, hogy "legalábbis múljuk felül eddigi önmagunkat!"

Én nem hiszem, hogy a történelem Ura rossz szemmel nézné és piros lappal büntetné népünket, ha hozzásegítenénk Őt, hogy a kis enyhületek szellője is nagy fordulattal tudja működtetni életünk szélmalmát. Mert sok mindent bele kellene őrölnünk jövőnk fehérebb kenyerébe!

Vági László


<<< Vissza