<<< Vissza

Egy névtábla üzenete

2006. július 7.

Szó szerint kell idéznem a Népszabadságból Kácsor Zsolt szavait: "A második emeleti lakás bejárati ajtaján, a névtáblán ez olvasható: Schwarcz Sándor, A-14854-es auschwitzi fogoly."

Még mindig az: auschwitzi fogoly. Mintha nem is akarna más lenni, mint ami 1944-ben volt. Foglya annak a kérdésnek, mely így szól: nem vagyok-e még mindig bűnös ember azért, mert a saját életemet úgy akartam megmenteni, hogy náci gyilkosok szórakoztatására fociztam az "auschwitzi válogatottban", miközben társaimat elégették? Szabad volt-e így menteni életemet? Nem vétettem-e nagyot az alapvető emberi szolidaritás ellen?

Engem nagyon szíven ütött ennek a 95 éves aggastyánnak a szűnni nem akaró töprengése, és próbálom megfejteni ennek az okát. Nem biztos, hogy rátaláltam, de azért megkockáztatom írásba foglalását.

Érzésem szerint Schwarcz Sándor bácsi töprengése azért nem akar véget érni, mert ő egy valóságos felszabadulás-élményen esett át, ennél fogva nehezen tudja elviselni, hogy sokan ebből nem részesültek. Mintha tilos volna az élet szabadságát élvezni azoknak, akik társaikért nem voltak hajlandók lemondani róla, hanem a gázhalál helyett a labda kergetésére vállalkoztak. Kertész Imre szerint emiatt többen öngyilkosok is lettek: szégyenükben.

Ha ez így igaz, akkor ki lehet mondani: szabadság ott van, ahol az emberek nem tudják elviselni, hogy a másik ember valami oknál fogva ne élvezhesse a szabadság áldásait. (Természetesen valami rajta kívül eső oknál fogva.)

E megfontolás fényében mi történt velünk, magyarokkal, 1989-ben? Sokan visszakapták lehetőségeiket arra, hogy képességeiknek megfelelően tisztességes úton is sokra jussanak. Vagy legalábbis elérhessenek egy emberhez méltó életszínvonalat. Ám sokan ettől a lehetőségtől megfoszttattak. Túl sokan váltak szegényekké oly mértékben, hogy számukra a szabadság szó semmit nem jelent.

A kérdés az, hogy a jólét szabadságának élvezői hajlandók-e komolyan eltöprengeni azon: jár-e nekik olyan viszonylag elfogadható életszínvonal addig, amíg nagyon sokan csak máról-holnapra kénytelenek tengetni életüket?

Belátják-e elegen azt, hogy az emberi szabadságnak vannak alapvető anyagi feltételei is, melyek hiányában az ember csak esetleg papíron szabad, de a valóságban fogoly: a nyomor foglya. Ennél fogva nem bűn-e az olyan jólét élvezése, mely szomszédos sokak nyomorával? Ezért úgy gondolom, hogy Schwarcz bácsi logikáját nem kellene valami beteges túlzásnak tartani, hanem inkább jelzésnek arra, hogy ilyen az emberi szolidaritás, ha annak valódi emberi szabadság az alapja. De hol vagyunk ettől?

Mindenesetre én Schwarcz Sándor névtábláját prófétai üzenetnek tartom. S jó lenne, ha sokan értenék nem csak eszükkel, hanem a szívükkel is. Hogy egy kis megszorítástól ne kapjanak sokan szívinfarktust!

Vági László


<<< Vissza