<<< Vissza

Hármas szövetség

2006. július 7.

Fejlesztenek a gyógyfürdőben is.

A kórházat érintő fájó dolgok ellenére volt örömteli bejelenteni valója is Szirbik Imre polgármesternek, országgyűlési képviselőnek és Fenyves Ernő megbízott főigazgatónak. Rendhagyó helyszínre, a gyógyfürdőbe hívták össze a sajtótájékoztatót a Dr. Bugyi István kórház és a város önkormányzatának együttműködéséről.

Kezd kialakulni egy hármas szövetség: a me-gyei közgyűlés és a város támogatja a kórházat, az pedig igyekszik igazolni, hogy a bizalom megalapozott, hangzott el a bevezetőben. A Vérellátó Intézet visszakerült a kórházba. A folyamatos munkavégzés, a vérkészítmények tárolása augusztus elsejével folytatódhat az intézményben, s így a munkatársak helyzete is stabilizálódik. A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén foglalkozott a szentesi kórházzal, s jóvá hagyott részére 100 millió forint kamatmentes kölcsönt adósságkezelésre, emellett 10, 6 milliót is megszavaztak a kórháznak az átmeneti nehézségek kezelésére.

A közgyűlés segítségével a sebészeti osztályon öt krónikus ágy létesülhet. Az ötven ágyas osztályon az ágykihasználtság ezt lehetővé teszi, így a gyógyítás gazdaságosabbá válik. Műszerfejlesztésre további 106 milliós segítség érkezik, folytatta a főigazgató. Ebből az összegből az idei fejlesztéseket finanszírozhatják a röntgen-diagnosztikában és a nőgyógyászati kezelésben. Utóbbiban ultrahang-készülékek vásárlására nyílik mód, de a rossz állapotban lévő EKG-berendezéseket is lecserélik. A város képviselő-testülete is megszavazott az intézménynek két milliót a fogászati és szájsebészeti ellátás fejlesztésére.

Fenyves Ernő és Szirbik Imre sajtótájékoztatója a gyógyfürdőben (Fotó: Vidovics)

Szóba került a tájékoztató helyszínválasztása, vagyis a termálfürdő is, melyről Fenyves Ernő megemlítette, tavaly több, mint 42 ezer vendég kereste fel, a reumatológia szakrendelésen 11 ezer beavatkozást végeztek el, míg a fizioterápiás beavatkozások száma 91 ezer fölött volt. A főigazgató szerint megindult a fejlődés, de a kapacitás többet is lehetővé tenne. Terveik vannak az idegenforgalomban, ezt pedig célszerű lenne összekötni a város adta lehetőségekkel. Szirbik Imre elmondta: a város pályázott a szakrendelő felújítására a Regionális Feljesztési Tanácsnál. Ennek első üteme - amelyben a rendelő tetőtéri épülete készülhet el - közel 60 milliót eredményez, a közbeszerzési eljárás most folyik.

A kórház főigazgatója aktuális kérdésről, az úgynevezett színlelt szerződésekről azt mondta, meg tudtak egyezni az orvosokkal, így nincs olyan veszély, hogy az intézmény ne tudná folytatni tevékenységét. Július 1-től új szerződésekkel dolgoznak tovább, a kórház is "zsebbe nyúlt", s az orvosok is tudomásul vették, hogy nettó jövedelmük ezentúl kevesebb lesz. Az adósságállomány az intézményben az elmúlt időszakban megnőtt, s növekszik is, hangzott a főigazgatótól. Ennek külső és belső okait is említette Fenyves Ernő, így az egészségügyet sújtó intézkedéseket, s a kórház előző vezetése által kötött hosszú távú szerződéseket, melyeket megszenved a kórház. Pár hónapos igazgatói működése óta sem csökkent az adósságállomány, válaszolta újságírói kérdésre. Szerinte ilyen rövid idő alatt nem is lehet megfordítani a kórházat. Bevételi oldalon ez azzal magyarázható, hogy a finanszírozásban kilencven napos csúszás van. A ki nem fizetett számlák összege 430 és 440 millió között mozog. Júniusban kétmilliós volt a hiány, ezt viszont már pozitívumként említette a főigazgató.

D. J.


<<< Vissza