<<< Vissza

Köszönet a pedagógusoknak

2006. június 9.

Szentes tanárait, tanítóit, az oktatásban résztvevő dolgozóit köszöntötték június 2-án a Művelődési és Ifjúsági Házban.

Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében - méltatva munkájukat - elmondta, a pedagógusok olyan szintű feladatot végeznek, ami túlmutat a város határain. "Egy emberpalántát a bukástól megmenteni, tudását megfelelő szintre emelni, kihozni belőle a legtöbbet, annak van igazi értéke. Lefaragni egy rossz szokást, felépíteni egy jót. Lefaragni a hiányt, fölépíteni helyette a tudást, a készséget kihozni a tanulókból, nehéz hivatás" - jelentette ki a polgármester, majd így folytatta:

- Kívánom azt, hogy a nyári szünetben feltöltődjenek, hogy azután szeptemberben új erővel, ismert diákokkal és újakkal is, okosan, emberséggel, szeretettel tudjanak foglalkozni. Ehhez kívánok sok sikert, jó egészséget és boldogságot!

Az ünnepi műsorban közreműködött: Dani Imre (zongora), Lakos Boglárka (vers), óvónők kórusa, vezényelt: Kocsis Györgyi. Az okleveleket, elismeréseket Szirbik Imre, Szűcs Lajos alpolgármester, a Csongrád Megyei Közgyűlés oktatási és ifjúságpolitikai bizottságának elnöke és Elek Sándor, a Pedagógus Szakszervezet Csongrád Megyei Szövetségének titkára adta át.

Díszdiplomások: Bécsy Sándorné Horváth Margit (rubin), dr. Magyar Jánosné Katona-Berényi Irén (arany), Murvai Gáborné Fodor Erzsébet (arany), Ráfiné Takács Katalin (arany), Virágos Kis Imréné Kelemen Borbála (arany). Berényi Sándorné Lovas Ilona (arany), Horváth Istvánné Kadáncz Magdolna Mária (arany), Horváth István József (arany), Hidvégi Ferencné Barkaszi Julianna (arany), Zsíros Katalin (arany).

A Magyar Köztársaság oktatási minisztere nyugdíjba vonulásuk alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerésben részesítette a következő pedagógusokat: Jánosi Istvánné óvodapedagógus (Köztársaság utcai OMK), Köves Endréné óvodapedagógus (Köztársaság utcai OMK), Ádám Lajosné matematika-fizika szakos tanár (Gróf Széchenyi István Általános Iskola), Berezvai Ferencné biológia-földrajz szakos tanár (Klauzál Gábor Általános Iskola), Téli Márta magyar-testnevelés szakos tanár (Klauzál Gábor Általános Iskola), Balogh Sándorné tanítónő (Petőfi Sándor Általános Iskola), Sáfrán Bálintné matematika-fizika szakos tanár (Kiss Bálint Református Általános Iskola), H. Szabó Péterné mérnöktanár (Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda), Kovács Mária biológia-földrajz szakos tanár (Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolai és Óvoda), dr. Csikai Miklósné kertészmérnök tanár-igazgató (Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola), Brunner Ferenc földrajz-testnevelés szakos tanár (Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola), dr. Győri Antal matematika-fizika szakos középiskolai tanár (Horváth Mihály Gimnázium), Gulyás László matematika-fizika szakos középiskolai tanár (Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola), Pohánka Árpádné óvodapedagógus (Klauzál utcai óvoda).

Kimagasló pedagógiai munkája elismeréseként főtanácsosi címet kapott Molnárné Szalai Edit Katalin igazgatóhelyettes (Klauzál Gábor Általános Iskola) és Kárpáti Lajos tagintézmény-vezető-igazgatóhelyettes (Deák Ferenc Általános Iskola és Damjanich János Tagiskola). A tanácsosi címet Radichné Fuvó Ágnes tagóvodavezető (Szarvasi úti óvoda) vehette át.

Post humus kitüntetésben részesült: Bíró Gáborné tanár, a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatóhelyettese.

Városi elismerést kaptak: Pohánka Árpádné óvodapedagógus (Klauzál utcai óvoda), Földi Anna Mária tagóvoda-vezető (Rákóczi Ferenc utcai óvoda), Gergely Józsefné óvodapedagógus (Farkas Antal utcai óvoda), Molnárné Kozma Márta tanítónő (Klauzál Gábor Általános Iskola), Kis-Rácz Antalné (Petőfi Sándor Általános Iskola), Slégerné Szalai Irén tanítónő (Koszta József Általános Iskola), Fekete Nagy Katalin tanárnő (Kiss Bálint Református Általános Iskola), Kovács Nóra tanítónő (Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola), Sáfrán Bálint művésztanár (Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola), Kézsmárkiné Piti Irén gyógypedagógus (Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola), Koós Zoltán gyakorlati oktatásvezető-rendszergazda (Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola), Valkai Attiláné műszaki tanár (Zsoldos Ferenc Szakiskola és Szakközépiskola), Somos-né Puskás Krisztina közgazdász tanár (Boros Sámuel Szakközépiskola), Törőcsik Zoltánné tanárnő (Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola), Dávid Ferenc nevelőtanár (Terney Béla Középiskolai Kollégium).

Lindák Péterné óvodatitkár (Apponyi téri OMK), Török Jánosné dajka (Köztársaság utcai óvoda), Joó Imréné dajka (Damjanich utcai óvoda), Földvári Nagy Istvánné étkeztetésvezető (Kiss Bálint Református Általános Iskola), Lovas Lászlóné iskolatitkár (Általános Iskolai Kollégium), Kovács Istvánné gazdasági igazgatóhelyettes (Horváth Mihály Gimnázium).

Eötvös József Emlékérem ezüst fokozata kitüntetést kapta: Szakál Sándorné dajka (Felsőpárti óvoda), Mucsi Lajosné gazdasági igazgatóhelyettes (Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola).

Eötvös József Emlékérem bronz fokozatát hatan vehették át: Halász-Szabó Pál szakoktató (Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola), Csorba László tanár (Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola), Kis-Rácz Antalné tanárnő (Petőfi Sándor Általános Iskola), Détári Jánosné gondnok (Petőfi Sándor Általános Iskola), Csordás Károlyné és Varga Sándorné nyugdíjas tanárnők.


<<< Vissza