Kertész Imre, Nobel-díjas írónk, - akinek nem mindenki bocsátja meg, hogy zsidó létére szerzett dicsőséget a magyar irodalomnak - egyszer járt a Szentföldön. Erről a látogatásáról így ír "Valaki más" című írásában: "A Siratófalnál hirtelen elfogott a nagy törés érzése... Krisztus halálával valami rettentő törés támadt az etikai építményen, ami - ha szabad így mondani: az ember lelki történelmének tartóoszlopa. Mi ez a törés? Az apák halálra ítélték a gyermeket. De hogy ez valóban világeseménnyé váljon, ahhoz természetesen a zsidó nép egyedülálló etikai zsenialitása kellett. A büntetés, a rettentő büntetés, ami a zsidó nép örökké visel, ezzel a fordulattal valami különös tartalmat kapott. Meg lehetne húzni a vonalat Krisztustól Auschwitzig." Megrázó, nagypéntekre való gondolat ez. Főleg, ha komolyan vesszük, hogy ezt egy zsidó író mondja szép magyar nyelven! Arról van szó, hogy amit a zsidó apák, azaz az akkori hatalom élvezői csúfolása volt; ugyanakkor a zsidó apostolok, - főleg Pál apostol - egy világméretű vallás alapkövévé tette, az európai kultúra egyik alappillérévé. Hogy aztán éppen egy magyar zsidó író merészel a Golgota és Auschwitz között egyenes vonalat látni és láttatni, ezen 2006 nagypéntekjén érdemes, sőt üdvös elgondolkodnunk. Mert ennek a vonalnak a mentén, mi magyarok is megtettük a magunkét. Azt amit még mindig nem ízlik elvállalnunk és meggyónnunk. Pedig ez a fajta bűnbánat még politikai gyümölcsöket is képes lenne érlelni. Szerényebben és szelídebben lennénk tőle. Mert tovább nem kísértene bennünket a visszalopakodó "keresztény-úri gőg", s reánk nézve is érvényessé válnának a megfeszített Názáreti Jézus szavai: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert (még mindig) nem tudják, mit cselekszenek." S ez esetben az a bizonyos nagypénteki etikai törés, nem folytatódna bennünk egy állandósulni akaró kettészakítottságban. S talán odáig tudnánk okoskodni, hogy a múlt század véres éjszakájában nem csak Pilátusok és Kaifások garázdálkodtak közöttünk, hanem voltak szép számmal Cirénei Simonok is, akik segítettek hordozni népünk sorsának nehéz keresztfáját. Így aztán ez a mostani húsvét váratlan fordulatot is hozhatna. Valami új és kellemes tavaszi szellőt, a megbékélés áprilisi fuvallatát. Mondjuk ki kereken: egy magyar feltámadást. Elsősorban a szívekben és az elmékben. Hogy új és nemes dallamra lehessen énekelnünk: "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!" Vagyis tényleg bokréta a feltámadt Krisztus kalapján. Szép húsvétot kívánok minden kedves olvasónak! Vági László

<<< Vissza