<<< Vissza

Tizenöt év a Hungeritben

2006. április 14.

 
Születésnapi parti Hungerit-módra.

Tizenöt éve áll fenn a Hungerit. Magyar József vezérigazgató régóta készül a jubileumi rendezvényre. Mint mondta, a születésnapot méltóképpen szeretné megünnepelni. Meg is tett mindent az ügy érdekében. Utólag úgy véljük, a rendezvény nagyon jól sikerült.

A születésnapi partin a Megyeháza termeibe invitálta vendégeit. Feldíszített asztalok előtt fogadta Németországból, Belgiumból, Angliából, Ausztriából és helyből érkezett vendégeit, velük együtt köszöntötte a beszállítókat, kereskedőket, azokat a dolgozókat, akikkel a cég együtt ünnepelhette a szép jubileumot. Már a meghívón elrejtett szöveg is sokatmondó: "Legyen ez egy őrült karnevál, egy parti, ahol minden fejre áll, ma éjjel újból áll a bál ...".

És állt a bál. A jó hangulatról - stílusos zenéjével - az Asterix együttes gondoskodott, ám előtte még a Szilver TSE tehetséges táncosai pezsdítették fel a jelenlévő népes publikum szívét. A megasztáros Tóth Vera és Pál Tamás azután még tovább fokozta a hangulatot. Amihez természetesen étel és ital is járult. Volt ott minden, ami a szemnek és szájnak ingere. Szinte roskadoztak alattuk az asztalok.

A jubileumi rendezvény egyben arra ad alkalmat, hogy két ínycsiklandozó étel és a hozzá illő finom ital között egy kicsit merüljünk el a történelembe. Ismeretes, Szentesen 1922 óta beszélhetünk baromfifeldolgozásról. A vállalat 1946-ig magántulajdonban volt, majd államosították. Azután - kihasználva a lehetőséget - 1990-ben elsők között privatizálták. A baromfiipar 1990 végén válságba borult, és akkor egy német-olasz-magyar társaság úgy döntött, hogy összefog. A Hungerit 1990. december 1-jén kezdte meg hivatalos működését. A több kft-ből átalakult Hungerit Részvénytársaság mára 94,8 százalékban magyar tulajdonban van. A többségi tulajdonosa Magyar József.

Őt dicsérte Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára köszöntőjében. Mint mondta: a vezérigazgató meghatározó személyisége a cégnek, akinek neve van a baromfiiparban. A cég a piacon jó minőségű árut hoz létre, a technológia fejlődésével új termékekkel rukkoltak ki, s a piaci megjelenési körülmények is olyanok, amelyek elismerést érdemelnek. Az üzem közel 1500 embernek ad állandó munkát, több mint kétezer családnak megélhetést. A jubileum alkalmából átadta az igazgatónak Gráf József miniszter elismerő oklevelét azért a munkáért, amit a cégért tett.

Farkas Sándor országgyűlési képviselő kiemelte: jó, hogy hittek benne annakidején, hihetetlen akarattal dolgoztak azon, hogy mára az egyik legdinamikusabban fejlődő baromfifeldolgozó üzemmé váljanak. Meghatározó a településen, a környékén. És ami lényeges, biztos pont a termelőknek is.

Boldog születésnapot kívánt Szirbik Imre polgármester - aki, mint mondta, amióta a tisztséget betölti az önkormányzatban, fizetés nélküli szabadságon van a cégtől. Kijelentette: a Hungerit jó adózó, nélküle ez a város szegényebb lenne, nem tudna így működni. Hálája jeléül egy, a város címerével ellátott vázát nyújtott át a vezérigazgatónak.

De hát milyen is volt az elmúlt 15 év? Egy, a vállalatot bemutató ötperces film vetítését követően Magyar József a számok segítségét kérte tájékoztatójához.

Elmondta, a csirke vágóvonal 6 ezer, a kombinált vágóvonal liba esetében 1200, míg kacsával 2800 db/óra kapacitással üzemel. A három panírozó együttesen 1300 kg panírozott terméket tud óránként előállítani. Az országban elsőként vezették be a HCCP-t, illetve az ISO 9001-es minősítést, majd a többit is, olyanokat, amelyekkel beszállíthatnak a NATO-ba és Svájcba, és a Közös Piac összes áruházi láncába. Magyarországon az egyetlen olyan baromfi cég, amelynek az összes ide vonatkozó bizonyítványa megvan.

Tovább folytatva a sort, Magyar József elmondta, hogy induláskor 800 millió, 2005. december 31-ével közel 30 milliárd forint árbevételt realizáltak. Az elmúlt évben, amikor a magyar baromfiipar haldoklott, akkor a Hungerit Rt. addigi legjobb eredményét érte el, soha nem látott árbevétellel. A vezérigazgató vallja, hogy a beruházás az egyedüli fejlődés, a menekülés útja. Az rt.-nél minden évben történt valamilyen beruházás, 2004-ben 800 millió, 2000-ben 1,2 milliárd, tavaly 1,7 milliárd forint úgy, hogy a likviditást megtartották.

Mint hallhattuk, a Hungerit Zrt. a város legnagyobb adófizetője. A vezérigazgató elmesélte, hogy Szirbik Imre polgármester ámult, amikor tudomást szerzett az átutalt összegről. Megkérdezte, véletlenül nem számolták el magukat a helyi adóval? A polgármester természetesen megörült a jó hírnek, hiszen, mint később megtudtuk, ez az összeg billentette át az önkormányzat költségvetését pozitív irányba. A cég üzemi eredménye 6 milliárd 93 millió volt a 15 év alatt. Az adózott eredmény: 2 milliárd 258 millió forint. A beruházások összege 7 milliárd 820 millió forint. Ez a nagy összeg biztosította azt, hogy túléltek egy csomó válságot, és további biztosíték lehet az üzem hoszszú távú működésére.

Amikor elkezdték a munkát, nem egészen 200 dolgozója volt a gyárnak, jelenleg 1500 körüli a létszám. A Hungerit a környék legnagyobb munkáltatója.

Ezzel a létszámmal tavaly több mint 45 ezer tonna élőárut vágtak le és dolgoztak fel. A részvénytársaság a 42 hazai üzem közül magasan vezet, Magyarország legnagyobb feldolgozóüzeme. Tavaly 6135 tonna panírozott terméket adtak el belföldre. Az exportnövekedés is alátámasztja a már jól ismert szlogenjüket: "Mindenből a legjobbat". A vásárlók véleményét ismerve, ez valahol igaz is. Az értékesítés az elmúlt 15 év alatt 4454 tonnáról 45 ezer tonnára, azaz tízszeresére nőtt. A saját tőke pedig 53 millióról 6 milliárd 440 millióra.

A Hungerit Zrt. 29 nagydíjat nyert eddig. A vezérigazgató a Magyar Termék Nagydíjra a legbüszkébb, melyet tavaly nyertek el a Delco sonkával. Az említett időszakban 12 termékük nyert kiváló magyar élelmiszer díjat. A siker titkát a jó minőségű alapanyag beszállításával magyarázta.

- A Hungerit az elmúlt 15 év alatt annyi terméket, árut dolgozott fel, hogy ha súlyra átszámoljuk, az 62 ezer darab elefántnak felelne meg, és ha az ormányosokat felsorakoztatnánk, Szegedtől Budapestig három sorban állhatnának. A világ legdrágább szállodájában, az Emirátusokban, egy éjszakára 4,5 millió forintot kell fizetni egy szobáért. A 2,6 milliárd forintos árbevételünkből 125 évre kibérelhetnénk a szállodai szobát - mesélte Magyar József.

A vezérigazgató cége bemutatását követően itt kezdő negyven, még ma is a vállalatnál tevékenykedő dolgozónak Hungerit-díjat adott át. Mint hallottuk, a cégvezetés ezzel kitartásukat, jó munkájukat kívánta jutalmazni.

Lovas József


<<< Vissza