<<< Vissza

Fiatalkorúak riogattak a bombával

2006. március 24.

 

Hétfőn délután újabb bombariadó volt a városban, rövid időn belül immár negyedik alkalommal. A telefonáló 16 óra körül azzal a hírrel hívta fel a szentesi rendőrkapitányságot, hogy 75 perc múlva bomba robban a buszpályaudvaron. A járőrök szinte azonnal megjelentek annál az utcai telefonfülkénél, ahonnan a bejelentés érkezett. A fülke közelében egy négy fős, fiatalokból álló társaságot igazoltattak a rendőrök, akikre több okból is a gyanú árnyéka vetült. Mindenekelőtt ellenük szólt az a rendőrségre érkezett bejelentés, miszerint a bombariadó "meghirdetése" után a társaságot egy telefonfülkétől látták távozni. A fülkében viszonylag nagy mennyiségű napraforgóhéjat találtak a rendőrök, csakúgy, mint a négy fiatal ruházatának zsebeiben. A rendőrségi kihallgatások során kiderült, hogy a társaság a négyből három bombariadóval nagy valószínűség szerint kapcsolatba hozható. Ellenük közveszéllyel fenyegetés miatt indulhat büntetőeljárás, amiért akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók. Amennyiben bűnösnek találja őket a bíróság, akkor a téves bombariadóval megkárosítottak polgári peres eljárásban kérhetnek kártérítést. Ráadásul, ha ezen cselekményekről bebizonyosodik, hogy a köznyugalmat súlyosan megzavarták, akkor még komolyabb büntetés néz ki a telefonálóknak. Márpedig egy lakóház, vagy a buszpályaudvar kiürítése minden, csak nem a köznyugalom megőrzésének élenjáró példája.

Korábban a 14-16 éves fiatalok már kapcsolatba kerültek a rendőrséggel, hiszen a csapat négy tagja közül ketten tevékeny részt vállaltak a Petőfi Sándor Általános Iskola ablakainak beverésében, miután előéletüket ismerve farsangkor nem engedték be oda őket. Gyanúsíthatóak továbbá a Bocskai utcai élelmiszerboltba való betöréssel is.

Műszaki cikkeket vitt el a tolvaj egy árpádhalmi lakásból. A 40-50 ezer forint értékű berendezések egy része később előkerült, miután az elkövetőt elfogták a nyomozók.

Egyedi azonosító meghamisítása miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki külföldről behozott motorkerékpárjára egy hazai motorbicikli rendszámát rakta fel. Pechjére a járőröknek gyanús lett a motoros, akit igazoltattak, majd kiderült a turpisság. Ez a fajta bűncselekmény akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás egy fábi-ánsebestyéni férfi ellen, aki úgy megverte az élettársát, hogy annak eltört a keze.

Betörtek egy alsóréti tanyába, ahonnan a tolvaj fém kandallót, székeket vitt magával. A történet legmulatságosabb része mégis az, hogy a tettes a helyszínen felejtette a börtönben kapott szabaduló levelét, ez alapján aztán a rendőröknek nem lesz nehéz dolguk becserkészni a betörőt.

Kerékpárost gázolt február 14-én ismeretlen autós Fábiánsebestyén külterületén, amelynek következtében a kerékpáros halálos sérüléseket szenvedett. Két nappal később egy közúti ellenőrzést követően jutottak a rendőrök olyan információk birtokába, amelyek segítették a gázoló személyének felkutatását. Az így kihallgatott eperjesi férfi elismerte tettét, sőt az is kiderült, hogy egy kölcsönjárművel okozta a balesetet. A vizsgálat jelenleg is tart az ügyben.

H. V.


<<< Vissza